Schadl kérdezhette a vád koronatanúját

2023. november 16. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön folytatódott Schald György, a bírósági végrehajtói kar korrupcióval vádolt korábbi elnökének bírósági tárgyalása. A bíróság ismét a vád koronatanúját, Schadl irodavezetőjét, F. Vivient hallgatta meg, akitől az első számú vádlott is kérdezhetett. Kérdezett is, a Blikk szerint egyre indulatosabban és olyan részletekbe menően, hogy néha már a bírónak kellett rászólnia.

A Blikk beszámolója szerint F. Vivien és volt főnöke nem volt egy légtérben, a koronatanú távmeghallgatásban, vagyis zárt videóláncon jelentkezett be a tárgyalásra. Schald György, akit ezúttal is vezetőszáron és lábbilincsben vezettek be a tárgyalóterembe, hosszan faggatta korábbi beosztottját. Elsősorban arról kérdezte F. Vivient, hogy a nő mikor mekkora összegeket vett át Sz. Balázs végrehajtótól, amelyeket állítása szerint betett Schadl házi kasszájába. A végrehajtói kar korábbi elnöke szerint a tanú nem mond igazat ezekről az összegekről, Schald nevét tudta nélkül használta fel arra, hogy pénzt szedjen ki a végrehajtókból.

Sőt, azzal is megvádolta a tanút, hogy az az irodai asztali naptárán Schadl aláírását gyakorolta, hogy aztán azt hamisítani tudja.

Az első számú vádlott a beszámoló szerint hosszú, néha érthetetlen körmondatokban beszélt – a tanú legalábbis többször visszakérdezett, mert nem értette a kérdést –, többször fölemelte a hangját, és olyan részletességgel kérdezett rá bizonyos összegekre és egyéb részletekre, hogy a bíró rászólt Schadlra, lépjen túl a részletes felsoroláson. A vádlott emiatt a bíróval is összetűzésbe került.

Schadl azt is megkérdezte F. Vivientől, hogy honnan vette, hogy ő minisztériumi tanácsadó volt. A nő válasza szerint azt feltételezte, hogy ezért volt Schadlnak belépőkártyája az Igazságügyi Minisztériumba, és ezért járhatott kék villogós autóval. A vádlott gyorsan leszögezte, hogy szerinte jogszerű határozat alapján használta a villogót.

Ahogy korábban írtuk, a vád szerint Schadl György „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket, hogy aztán Schadl a kinevezett végrehajtóktól cserébe elkérje az osztalékuk jelentős részét.

A Telex a kezdetektől követi az úgynevezett Schadl–Völner-ügyet, a témában írt összes cikkünket ide kattintva találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!