Rogán Antal szerint három év múlva már semmilyen igazolványt nem kell magunknál hordanunk

2023. november 10. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken társadalmi vitára bocsátották a digitális állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egy pénteki háttérbeszélgetésen részletezte a javaslat tartalmát – erről a Portfolio számolt be.

Rogán már októberben bejelentette, hogy jövő július és szeptember között elindul a Digitális állampolgárság program, az erre vonatkozó törvényi szabályozásokat pedig novemberben nyújtják be az Országgyűlésnek.

Rogán Antal szerint a jogszabály-módosítások az alaptörvényt is érinteni fogják, ezért jövő héten a kormány alaptörvény-módosítást terjeszt be, mely azt fogja tartalmazni, hogy

„Magyarországon az ügyek digitális ügyintézése az elsődleges, ehhez az állam kezeli az adatokat, amelyek az ügyek intézéséhez szükségesek”.

Az alkalmazás tesztelése 2024 áprilisában fog kezdődni, első körben 400 ezer felhasználóra számítanak. 2025-re viszont már 2 millió emberrel számol az állam, addigra pedig elérhető lesz minden közigazgatási ügy, és két életeseményt is el lehet intézni az appon keresztül: gépjármű átadás-átvétele, születés. A tervek szerint piaci szolgáltatásoknál is lehet majd használni a digitális azonosítást és aláírást. 2026-ban pedig jön az e-postaláda fejlesztése, amivel a tervek szerint szinte teljesen ki lehet majd váltani a postai szolgáltatást. Ebben az időszakban már 3 millió felhasználóval kalkulálnak.

„Három év múlva nem kell semmilyen igazolványt magunknál hordani” – jelentette ki Rogán Antal. Egyetlen okmány viszont – az útlevél – mindenképpen papíralapú marad. A DÁP mobilappal:

  • az állampolgár telefonnal igazolhatja a személyazonosságát;
  • nem kell észben tartania az ügyeket, mert az állam mindenről értesítést küld majd;
  • minden hivatalos dokumentum elérhető lesz a mobilalkalmazásban, és meg lehet osztani;
  • egyszerűen lehet majd rendezni a fizetnivalóit az állam felé;
  • és egyszerűen lehet majd intézni a személyes adatok megadását egy banki hitelkérelemhez vagy munkaszerződéshez, elektronikus aláírással együtt.

Minden regisztrált felhasználónak egy azonosítója lesz, amivel online és offline is tud ügyet intézni, de nem lesz kötelező az alkalmazás használata, tehát aki úgy dönt, továbbra is használhatja a papíralapú okmányait és intézheti az ügyeit személyesen. Rogán a biztonsági aggályokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a Google és a Facebook már most többet tud az emberekről, mint az állam bármikor fog tudni. A tárcavezető szerint az alkalmazás „azért biztonságos, mert csak akkor adok felhatalmazást az államnak az adatokhoz való hozzáféréshez, amikor elindítom az ügyet”.

Rédey Krisztina, a minisztérium közigazgatási államtitkára hozzátette, DÁP azonosítója a születéstől kezdve mindenkinek lesz, de az alkalmazás igénybevétele és így az ügyek intézése jogképességhez kötődik. Arra a felvetésre, hogy az alkalmazás elterjedésével szükség lesz-e még a jövőben fizikai kártyák birtoklására, Both András, az IdomSoft vezérigazgatója azt válaszolta, hogy a fizikai kártya megmarad, de lejár az érvényessége, akkor nem les kötelező újat igényelnie annak, akinek van applikációja.

Az elektronikus azonosítás és hitelesítés kialakítása egyébként uniós törekvés, az európai digitális személyazonosságról szóló javaslatról még júniusban kötöttek politikai egyezséget, az uniós jogalkotásban részt vevő intézmények, köztük a tagállami Tanács pedig szerdán lezárták az egyeztetéseket. A cél az, hogy egy mobiltelefonon tárolt digitális személyiadat-tárcával egyetemes hozzáférést biztosítson az elektronikus azonosításhoz és hitelesítéshez. Az Európai Bizottság szerdán kiadott magyarázata szerint akár jogosítványt, orvosi recepteket és végzettséget igazoló iratokat is tarthatunk majd a tárcában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!