Jövőre kezdődhet az Avas szálló felújítása, ami az MCC szerint Miskolc kulturális csomópontja lesz

2023. november 6. – 10:29

Jövőre kezdődhet az Avas szálló felújítása, ami az MCC szerint Miskolc kulturális csomópontja lesz
Az épület állapota mára nagyon leromlott, gyakorlatilag csak a falak állnak – Fotó: Vajda János / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Október végén a miskolci közgyűlés jóváhagyta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvánnyal és az Avas Talentum Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő megállapodást, így az utolsó jogi akadály is elhárult a miskolci Avas Szálló felújítása előtt. Jövő év második felében kezdődhet el az építkezés, a tervek szerint 2025 végére készül el az épület – a tervekről Konyári György, az MCC miskolci képviselet-vezetője beszélt részletesen a Boon.hu-nak.

Mi történt eddig az épülettel?

Az egykori Avas Szálló épületét 2020 decemberében vásárolta meg felújítási kötelezettséggel az MCC. Az 1894-ben épített kétemeletes szálloda Miskolc főutcáján áll. A körülbelül négyezer négyzetméteres épület 1989-ig volt használatban, a rendszerváltás óta viszont üresen áll, azóta teljesen leromlott az állapota.

„A 24. órában van egyébként az ingatlan, ezt laikus szemmel is látni” – hangsúlyozta Konyári.

Az épület 2021 januárjában került az MCC tulajdonába, Konyári elmondása szerint az első bő egy év különböző feltárásokról szólt, szeretnék ugyanis a leghűebben visszaépíteni az épületet. A feltárás részben levéltári, részben helyszíni munkát jelentett, mert nagyon sok helyen az épület eredeti állapota már nem látható.

Az MCC együttműködik a műemlékvédelemmel is. „Olyan megújításban gondolkodtunk, ami az eredeti formában, de 21. századi funkciókkal építi újra az épületet”. Korányi szerint szerencsére a város korábban több homlokzati díszt és egyéb értéket is elraktározott, ezért azok viszonylag jó állapotban vannak.

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Veres Pál polgármester a miskolci Avas szállóban tartott bejáráson 2021. május 18-án – Fotó: Vajda János / MTI
Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Veres Pál polgármester a miskolci Avas szállóban tartott bejáráson 2021. május 18-án – Fotó: Vajda János / MTI

2021 óta jelentős állagmegóvási munkát is végzett az MCC, a nyílászárókat befedték, ahol hiányzott, ott kialakították a tetőfedést.

Erre több mint 100 milliót költött az MCC.

Emellett elkezdődött a felújítás előkészítése, első körben a tervezésre írtak ki közbeszerzést, ezt a TSPC mérnökiroda nyerte meg.

A Forbes cikke szerint a győri érdekeltségű építőipari cég tervezte a bajai uszodát, de dolgoztak a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó turai Botaniq Kastélyon, és a Nemzeti Táncszínház új épületén is. Több nagy projektjük egyelőre – kormányzati döntés miatt – áll, ilyen a Testnevelési Egyetem új kampusza is, amiről itt írtunk bővebben.

Az ingatlan felújítása az alapítvány tulajdonában lévő projektcégen keresztül történik majd meg – ezt hagyta jóvá október végén a miskolci közgyűlés, így hamarosan a megvalósítási fázisba léphetnek a munkálatok.

„Az év végére építési engedéllyel rendelkezhetünk, és jövő év elején elindulhat a kivitelezés közbeszereztetése”.

2025 végére tervezik, hogy elkészül az épület.

Mik a tervek?

„Oktatási intézmény lesz, de emellett tényleg ki szeretnénk nyitni Miskolcnak, és ezek nem csak nagy szavak” – mondta a tervekről a Boon.hu-nak Konyári.

Az épület szeretne gazdasági tevékenységeket is befogadni: lesz benne étterem, kávézó, könyvesbolt.

A hajdani Fehér termet, és a vöröset – ami eredetileg bálterem volt, majd ahol egy ideig a Kossuth mozi működött – szintén eredeti állapotukban tervezik visszaállítani.

Ezekben a 300 és 500 fő befogadására alkalmas terekben beszélgetéseket, konferenciákat és kulturális eseményeket tartanak majd, de akár iskolai bálokat is tarthatnak majd itt.

A vörös terem egy 2021. május 18-i bejáráson – Fotó: Vajda János / MTI
A vörös terem egy 2021. május 18-i bejáráson – Fotó: Vajda János / MTI

Az épület hátsó, Patak utcára nyíló részén pedig kis közparkot alakítanának ki.

Az egykor szállodaként funkcionáló épületben nagyon sok szoba van, a felújítás után egy része diákszállásként funkcionál majd.

Mivel a falakon kívül más nem nagyon maradt az épületben, teljesen új gépészetet is kap majd, ami nagyon hangsúlyosan energia- és környezetbarát lesz.

„A tehetséggondozásnak lesz a fellegvára, és kulturális csomópontja a városnak” – ígérte Konyári.

Konyári szerint hamarosan a látványtervek is nyilvánosak lesznek.

Mennyi az annyi?

„A közbeszerzés után válik publikussá az összeg, de biztos, hogy több milliárd forintba kerül majd. Reálisan szemléljük az épület állapotát, de minden szándékunk és a forrásaink is megvannak erre a feladatra” – mondta a pénzügyekről Konyári.

Mi ez a rengeteg MCC-s ingatlan?

Az MCC a 2020-as alapítványosodási hullámban kapta meg az államtól a korábban is általuk használt Gellért-hegyi kollégiumépületet, illetve a mellette álló, eredetileg a Munkásőrség központjának épített irodaházat. A budapesti központ mellett az MCC az azóta eltelt években más ingatlanokat is megkapott az államtól, és a megyei jogú városokban vásároltak is egy sor, többségében egykor patinás épületet. A legnagyobb vétel ezek közül a debreceni Aranybika Szálló volt, de az MCC-nek ezen és a révfülöpi üdülőn kívül még 12 különböző városban van saját ingatlanja.

A minta mindenhol ugyanaz: az MCC megvesz egy egykor szép, de már évek óta nem használt, lerobbant vagy egyenesen kibelezett épületet, és külsőre visszaállítja annak (nagyjából) eredeti állapotát. Belül pedig kollégiumi szobákat, tantermeket és rendezvénytermeket alakítanak ki, ahol az MCC különböző oktatási programjai és rendezvényei zajlanak majd.

A megvásárolt épületek többnyire ezer-kétezer négyzetméteres egykori szállodák vagy állami intézmények a megyei jogú városok központjában. Ezeket az épületeket szinte mind vagy felújítják, vagy fel fogják újítani.

Ebbe a sorba illeszkedik a miskolci Avas szálló is.

Az MCC vagyonosodásáról – és ezen belül arról, hogyan lett ingatlan-nagyhatalom – ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!