’56-ban látta a szovjet tankokat, de már nem maradt sok ideje a Múzeum körúti óriásplatánnak

2023. november 6. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Múzeumtól pár méterre, a budapesti kiskörúton egy hatalmas platánfa vívja reménytelen küzdelmét a beton és a térkő ellen. Mivel a Telex szerkesztősége is a közelben van, gyakran sétálunk a helyszínen, így feltűnt, hogy az utóbbi egy évben sokat romlott a helyzet:

A platán 2022. szeptember 7-én és 2023. október 27-én kordonnal – Fotó: Fábián Tamás, Német Tamás / Telex
A platán 2022. szeptember 7-én és 2023. október 27-én kordonnal – Fotó: Fábián Tamás, Német Tamás / Telex

Ahol egykor Petőfi szavalt a márciusi ifjaknak, ahol később Orbán Viktor az 1848-as szabadságharchoz hasonlította a rezsi elleni küzdelmet, ahol ma csak 18 év felettiek nézhetik meg a World Press Photo-kiállítást, ott évek óta némán harcol ez az öreg fa az épített környezet ellen. Sajnos nem győzhet. November 7-én hajnalban a Főkert és a Budapest Közút „élethosszabbító műtéttel” igyekszik segíteni a fának, de lassan el kell tőle búcsúznunk.

A faóriás pontos életkorát nem ismerjük, a Telex megkeresésére Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Főkert munkatársaival közösen arra tippel, hogy valamikor a két világháború között telepíthették. A szakértők azt valószínűsítik, hogy a Fortepanon található 1956-os képeken már a ma ismert platánt látjuk.

A platán 1956-ban és szovjet páncélosok a Múzeumkertben – Forrás: Fortepan, Nagy Gyula / Fortepan A platán 1956-ban és szovjet páncélosok a Múzeumkertben – Forrás: Fortepan, Nagy Gyula / Fortepan
A platán 1956-ban és szovjet páncélosok a Múzeumkertben – Forrás: Fortepan, Nagy Gyula / Fortepan

A budapesti fakataszter szerint a Múzeum körúti juharlevelű platán 26 méter magas, lombkoronájának 16 méter, törzsének több mint egy méter az átmérője, a fa értékét pedig 1,6 millió forintra becsülik.

„Az elmúlt évtizedek út-, villamos-, járda- és közműrekonstrukciói, de még a Múzeumkert rekonstrukciója is nyomot hagyott a fa egészségén” – írta még októberben Bardóczi. A szakember posztjából kiderül, hogy nyáron megvizsgálták, és a hatalmas platán nem jelent veszélyt, nagyobb viharok sem dönthetik ki. Bardóczi szerint azonban indokolt a túlbiztosítás, mert a fa rendkívül forgalmas helyen áll – „ha itt dől a fa, akkor az veszélyeztet villamost, annak légvezetékeit, buszt, személygépkocsit, kerékpárost, gyalogost. Ez pedig megengedhetetlen.”

Kedd hajnalban 3-kor kezdenek a faápolók, a lombkorona 40 százalékos csökkentésével indul a beavatkozás. Később megbontják a járdát, a gyökerek közé tápanyag, fölé teherelosztó paplan kerül, enyhe rámpát alakítanak ki, és erre teszik vissza a díszköveket. Bardóczi szerint a belvárosi platánok mind rossz állapotban vannak, a kezeléssel legfeljebb 10 évvel tudják meghosszabbítani a Múzeum körúti fa életét.

Daruskocsiról vágják vissza a fa koronáját 2023. november 7-én reggel – Fotó: Telex
Daruskocsiról vágják vissza a fa koronáját 2023. november 7-én reggel – Fotó: Telex

Magyarországra platánfákat először József Nádor hozott, aki az első példányokat alcsútdobozi angolparkjába vitette. Budapestre a Városliget kialakításakor kerültek először platánok, majd az egész országban népszerűvé váltak. Azóta viszont sokat változtak a köztereink, Bardóczi szerint ma már legfeljebb parkba ültetnek platánt. A faj Spanyolországból származik, ezért a meleget még bírná, de sok vízre és még több helyre van szüksége, egy platán akkor tud jól fejlődni, ha van 60 négyzetméter élettere. A 19. században még az Andrássy útra is platánokat telepítettek, csakhogy akkor nem aszfalttal, hanem fakockákkal burkolták az utakat, így sokkal több víz jutott a városi növényeknek. Ma a beton közé szorult, legyengült platánokat a klímaváltozás miatt egyre jobban elszaporodó kórokozók is tovább pusztítják.

„Nehezen engedjük el a fát – írta Bardóczi. – Ezért is teszünk meg mindent még tíz évért. Hogy legyen idő tőle elbúcsúznia mindenkinek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!