Burgenlandi rendőrök is gyűjtöttek magyar kollégájuk kislányának

2023. november 5. – 15:48

Burgenlandi rendőrök is gyűjtöttek magyar kollégájuk kislányának
Bajban jól jött a segítség, a burgenlandiak által összegyűjtött összeg – Fotó: Polizei Burgenland
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A közös szolgálat összehozta az osztrák és a magyar rendőröket, így amikor a burgenlandiak megtudták, hogy vasi kollégájuk családja nehéz helyzetbe került kislányuk súlyos betegsége miatt, gyűjtésbe kezdtek. Az összegyűlt pénzt nemrégiben át is adták. A Körmendi Rendőrkapitányságon dolgozó zászlósnak a magyar kollégái is segítenek.

Nyolc éves kislányuk súlyos betegsége miatt került nehéz helyzetbe egy Vas megyei rendőr családja. A burgenlandi rendőrség számolt be róla, hogy az érintett magyar kollégájuk segítségére siettek, gyűjtést szerveztek, az osztrák rendőrök által összeadott pénzt pedig már át is adták.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérdésünkre azt válaszolta: a Burgenlandi Tartományi Rendőrigazgatósággal hosszú évek óta kiemelkedő az együttműködésük. A megyei rendőrök rendszeresen látnak el közös szolgálatot az osztrák kollégákkal az országhatár mindkét oldalán.

Káldi Róbert címzetes rendőr zászlós családja azért került nehéz anyagi helyzetbe, mert beteg lánygyermekük kísérleti gyógykezelésére jelenleg csak külföldön van lehetőség. Amikor ezt az osztrák kollégák megtudták, egyből összefogtak a család megsegítésére.

De nemcsak ők. „A Körmendi Rendőrkapitányságon dolgozó munkatársunk családjának a rendőr-főkapitányság és a közvetlen kollégái is igyekeznek a lehető legtöbb segítséget megadni. Szociális segélyben részesül, valamint a rendőrkapitányság dolgozói gyűjtést is szerveztek részükre” – írta a Telexnek Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!