Katonai konvojokra kell számítani Magyarország több pontján

2023. november 5. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

Egy több ország részvételével zajló hadgyakorlat miatt Magyarország számos pontján katonai konvojok felbukkanására kell számítani a következő napokban, írja az MTI a honvedelem.hu oldalon olvasható közleményre hivatkozva.

Az Adaptive Hussars 23 elnevezésű többnemzeti gyakorlaton részt vevő menetoszlopok többek között a Hódmezővásárhely–Újmajor, a Szentes–Tiszaroff és a Tata–Gánt–Székesfehérvár–Veszprém–Újmajor útvonalon haladnak majd át. A Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred technikai átcsoportosítást hajt végre hétfőn Hódmezővásárhely és Újmajor között, hétfőtől szerdáig pedig Szentes és Tiszaroff között.

A katonai konvojokra hétfőn 8.00 és 13.00 óra között a Hódmezővásárhely–Újmajor útvonalon, a 472-es számú út – 47-es számú főút – M43 – M5 – M0 – M7 autópálya – 63-as – 8-as – 7-es – 8-as – 82-es számú főút és a 83-as számú út érintésével; továbbá hétfőtől szerdáig 8 és 21 óra között a Szentes–Tiszaroff útvonalon, valamint a 451-es – 45. számú főút – Kunszentmárton – 44-es – 442. számú főút – Martfű – Baghymajor – Kengyel – Tiszatenyő – 46. számú főút – Törökszentmiklós – E60. számú főút – Fegyvernek – Tiszaroff kompátkelő hely érintésével kell számítani.

Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vasárnap kezdte el haditechnikai eszközeinek átcsoportosítását, de hétfőn 12.00 és 18.00 óra között a Tata–Gánt–Székesfehérvár–Bakonykúti útvonalon is közlekednek majd katonai járművek. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred légvédelmi rakétaegységei vasárnap negyvenöt haditechnikai eszközzel, három menetoszlopban vonultak át Kecskemétre, Szolnokra és Pápára vasárnap.

A honvédség a balesetveszély miatt arra kérte a közlekedőket, hogy a katonai menetoszlop közé ne hajtsanak be, továbbá felhívták a figyelmet, hogy a konvojok közelében fokozott óvatossággal közlekedjenek, mivel a járművek mérete és sebessége, valamint a menetoszlopok hossza és haladási módjuk eltérhet a mindennapi közlekedésben megszokottól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!