87 évesen meghalt a parlament legidősebb képviselője, Turi-Kovács Béla

2023. november 4. – 09:27

Másolás

Vágólapra másolva

November 3-án 87 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Turi-Kovács Béla – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A fideszes politikus 1998-tól volt parlamenti képviselő, 2014 óta pedig az Országgyűlés korelnöke, legidősebb tagja volt.

Kocsis Máté a posztjában felidézte: Turi-Kovács 1956-ban részt vett a forradalomban, később ügyvédként dolgozott. „Egész életében szívén viselte a kisgazda és a polgári mozgalmakat, politikai közösségeinek mindvégig meghatározó alakja volt. Tudása és élettapasztalata pótolhatatlan veszteség képviselőcsoportunk számára” – írta.

Turi-Kovács Béla 2022-ben – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTVA / MTI
Turi-Kovács Béla 2022-ben – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTVA / MTI

Turi-Kovács Béla 1956-ban lépett be a Független Kisgazdapártba (FKgP), amelynek 1994 után újra tagja lett. Közben 1988 és 1990 között az MDF tagja volt. 1998-ban az FKgP Pest megyei listáján bekerült az Országgyűlésbe, a környezetvédelmi bizottság alelnöke és általános frakcióvezető-helyettes 2000-ig.

2000-ben a lemondott Ligetvári Ferenc helyére nevezték ki környezetvédelmi miniszternek. 2001-ben a kisgazdák második pártszakadása közben kizárták a pártból. Ezután más kizárt politikussal megalapította a Kisgazda Polgári Egyesületet, amelynek elnöke lett. Választási megállapodást kötött a Fidesszel, melynek során 2002-ben a párt országos listájáról újra bekerült az Országgyűlésbe.

2006-ban újra a Fidesz országos listájáról került be az Országgyűlésbe. A választások után több volt kisgazda politikus önálló kisgazda frakció megalakítását kérte tőle. Turi-Kovács ezt időszerűtlennek tartotta. Az önkormányzati választások előtt pártja több kisgazda szervezettel (FKgP, Magosz) együtt létrehozta a Kisgazda Szövetséget. 2010-ben a Fidesz Pest megyei területi listájáról szerzett országgyűlési mandátumot.

A 2014. évi, a 2018. évi és a 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Fidesz országos listáján szerzett mandátumot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!