Három év börtönre ítélték azt a századparancsnokot, aki több alárendeltjét is szexre akarta kényszeríteni

2023. november 2. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Három év börtönre ítélte a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa azt századparancsnokot, aki hosszabb időn keresztül több alárendeltjét is szexre akarta kényszeríteni, írta a törvényszék honlapja.

A katonai tanács a vádlottat kétrendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság a férfit három év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A férfi 2019 januárjától – a későbbiekben elöljáróként – ismétlődően arra próbálta rávenni a sértettet, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele, amit a nő minden alkalommal elhárított. Az elutasítás után a század parancsnoka kritizálni kezdte a nő munkavégzését, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg nem szexelnek. A parancsnok a további elutasítások után fenyegetőzni kezdett, a nő állományviszonyának megváltoztatásával is zsarolni próbált.

A volt katona 2021 májusában egy gyakorlat során – majd később többször is – egy másik alárendeltjével is közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni. Ez a beosztott is elutasította, mire a parancsnok a munkáját kezdte kritizálni, és azzal fenyegette, hogy el fogja távolítani a honvédségtől. A katona szolgálati jogviszonya a büntetőeljárás elrendelését követően megszűnt.

A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért mindenkitől, akit megbánhatott, beleértve a saját családját is.

A katonai tanács egységes álláspontja az volt, hogy a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet generális preventív társadalmi üzenete az, hogy minden elöljárói vagy hivatali hatalom jelentős emberi felelősség is egyben – különösen a fegyveres testületeknél –, és nem jogosíthat fel a beosztottak alárendelt helyzetével visszaélésre, illetve annak bárminemű kihasználására, ellenkező esetben igen komoly következményekkel kell számolni az igazságszolgáltatás részéről.

Az ítélet nem jogerős, ellene mind a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, mind a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!