A folyamatos csalódásokba lassan már belehalsz, vagy már meg sem lepődsz rajtuk, de még mindig küzdesz

2023. október 28. – 09:02

A folyamatos csalódásokba lassan már belehalsz, vagy már meg sem lepődsz rajtuk, de még mindig küzdesz
A demonstráción mindenkit arra kértek, vegyen részt az alternatív népszavazáson – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden a 7 igenes alternatív népszavazáshoz kapcsolódó tüntetést tartottak pénteken este a kormány oktatáspolitikájával szemben tiltakozva az Egységes Diákfront – Szeged szervezésében, tanárok és szülők részvételével. A másfél órás program legtöbb szónoka diák volt, és főként arról beszéltek, hogy nem adják fel, tovább tiltakoznak, mert nem fogadják el, hogy a közoktatást és a fiatalok helyzetét továbbra is a számukra hátrányos módon kezelje a kormány.

A gyülekező után a Dugonics térről mintegy kétszáz tüntető indult a demonstráció helyszínére, és menet közben molinókkal, táblákkal és síppal-dobbal, skandálással – Nincs tanár, nincs jövő! Szabad ország, szabad oktatás! – hívták fel magukra a figyelmet. A néhány száz méteres vonulás után a Klauzál téren felállított színpad előtt álltak meg.

A tömeg a Dugonics térről indult – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A tömeg a Dugonics térről indult – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Elsőként Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház művésze állt a színpadra, József Attila versét, a Levegőt szavalta el. Ezután felváltva tartottak rövid beszédeket a diákok, továbbá tanár és szülő is elmondta az oktatás helyzetével kapcsolatos nézeteit. A szónokokat gyakran a közönség tagjainak bekiabálása, tapsa, skandálása, hujjogása, sípolása biztatta. A színpadról többen és többször is felhívták a figyelmet a 7 igenes alternatív oktatási népszavazásra, mindenkit arra kértek, írja alá az ívet, amit a téren egy sátornál lehetett megtenni.

Mesterházy Panka, az Egységes Diákfront tagja így kezdte a beszédét:

„Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan az érzés, amikor azt érzed, hogy megfulladsz. Megfulladsz attól a súlytól, ami rád telepszik. A tehetetlenség, a tenni akarás, amikor a legszívesebben üvöltenél, de nem teszed, mert csak az hallja, aki veled együtt üvöltene, de akinek hallania kellene, az emberszámba se vesz.”

Ennek ellenére úgy véli, nem szabad feladni a küzdelmet, hinni kell a változásban, a cikk címében idézett mondat is az övé volt.

Azt több diák is elmondta, hogy hiányolják a nagyobb tömeget, azokat az embereket, akik a Facebook-on hozzászólva nagyon okosak, de soha nem tesznek semmit azért, hogy megváltozzon a helyzet.

A tüntetésen négy diák mondott beszédet – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A tüntetésen négy diák mondott beszédet – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

A tüntetésen megjelentek létszáma szemmel láthatóan nem érte el az előző, hasonló megmozdulásokét. Szegeden tegnap délután eső és szélvihar volt, ám a demonstráció kezdete előtt mindkettő abbamaradt, és végig kellemes volt az időjárás.

Bogos Orsolya kétgyermekes édesanya is felszólalt, szerinte is sokkal több embernek kellett volna itt lennie. Ő a gyerekek miatt jött el, azért, mert szeretné, ha a fiatalok tovább már nem azt látnák, hogy:

„lopva, csalva, hazudva lehet csak boldogulni”.

Ehelyett egymást elfogadva, támogatva és felkarolva kellene megtanulni az együttműködést. A szülőknek is össze kellene fogniuk azért, hogy képviseljék a gyerekeik érdekeit – tette hozzá Bogos Orsolya.

Távoznak a tanárok az iskolákból

A Telex kérdésére az egyik szervező elmondta, hogy a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformjához – STEP – korábban csatlakozott,

mintegy 20 városi és környékbeli iskolában a legkevesebb 30 tanár mondott fel a tanév kezdete óta.

Volt, aki egyetemre ment dolgozni, mások vállalkozásoknál helyezkedtek el: az elérhető információk szerint a távozók mindannyian elhagyták a tanári pályát.

Az előző tanév végén öt tanár ment el az egyik szegedi elitgimnáziumból.

Ezt közölte a Telex szegedi tudósítójával a középiskola egyik, neve elhallgatását kérő, mert maradó tanára. Ez a gimnázium a diákok magas színvonalú teljesítménye és a felsőoktatásba felvettek kiemelkedő aránya miatt évtizedeken óta országszerte elismert oktatási intézmény.

Ezek az információk ellenőrizhetetlenek, mert, mint ahogy a tüntetésen is elhangzott, a Szegedi Tankerület nem ad ki hivatalos adatokat arról, hány tanár távozott, illetve hány üres álláshely van jelenleg a város és környéke tankerülethez tartozó iskoláiban.

A tüntetés résztvevőinek egy csoportja – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A tüntetés résztvevőinek egy csoportja – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

A státusztörvény miatt a pályát elhagyó tanárokról szóló hírek egybecsengenek azzal, amit Tarnay Attila, a Pedagógus Szakszervezet megyei elnöke a beszédében elmondott. Eszerint vannak olyan kollégái, akiknek a mai volt az utolsó tanítási napjuk. Az ő munkahelyén két éve még öt matematikatanár dolgozott, mostanra kettő maradt az iskolában. A szakszervezeti vezető felidézte, hogy:

„mi is szerettünk volna egy népszavazást megvalósítani az oktatás kérdésében, csak hát ez a mai Magyarországon egy kicsit nehéz ügy. Öt kérdéssel kezdtünk, a Nemzeti Választási Bizottság mind az ötöt elkaszálta.”

Bató Ágnes tanár a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja képviseletében arról beszélt, nagy veszteség a számukra az iskolában, hogy munkatársaik egy része az utóbbi hetekben távozott.

„Nem tudtunk jó döntést hozni, mert nem jó döntés se maradni, se menni.”

Majd hozzátette, ő azért maradt az iskolában, és azért jött a tüntetésre is, mert úgy véli, a tanár-diák-szülő „szentháromság” az, ami ebben az országban erőt és összefogást képvisel.

A végén a színpadon diákok, tanárok, szülők közösen elénekelték a Mi vagyunk a grund című dalt, a nézők is bekapcsolódtak, és világítottak a telefonokkal.

A tüntetést széles körű összefogással valósították meg, társszervezői és támogatói voltak: Egységes Diákfront – Budapest, aHang, STEP – Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja, Egységes Szülői Front – Szeged, VVL – Veritas Virtus Libertas, Tanítanék Mozgalom, 7IGEN Alternatív oktatási népszavazás.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!