A békési faluból a Waffen SS-en át Brazíliáig

„Kaptam már olyan levelet is, hogy ezeket el kellene égetni” – mutat Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója azokra a második világháborús tárgyakra, amelyekre 2019-ben egy családi ház felújításakor bukkantak, és most kerültek az intézmény tulajdonába. A Waffen SS-es jelvények, felvarrók, a náci ideológiát hirdető könyvek 75 évig lapultak egy eleki ingatlan szigetelése alatt. A gyűjtemény talán legérdekesebb darabja egy napló, amelybe gazdája a fronton töltött mindennapjait jegyezte fel.

A Békéscsabától nagyjából 23 kilométerre található Eleket a második világháborúig főleg németek és svábok lakták. Kevésbé köztudott, de a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt katonai és védelmi szervezete, az SS 1940-től kezdve több hullámban is toborzott akkoriban a magyarországi németek között. Az egyébként a magyar törvények szerint illegális akció keretében Elekre is eljutottak, és a korabeli feljegyzések szerint 98-an szerettek is volna csatlakozni a településről a szervezet katonai szárnyához.

Napi rutin és partizánvadászatok

A tárgyak többségének gazdája az egyik önkéntes, Faulhaber András volt. A 20 éves sváb férfi 1942. április 26-án lépett be. Ezt az eseményt a naplójában fel is jegyezte, mint ahogy a keleti fronton vele történt legfontosabb eseményeket is.

„Itt például arról írt, hogy további falvakat ürítettek ki. Na most, hogy ez mit jelent, azt nehéz megmondani” – meséli a múzeum igazgatója a Békéscsaba külvárosában található, egykori téeszre emlékeztető raktárkomplexumban. A naplóban Faulhaber a napi rutin mellett többször ír partizánvadászatról, így a szakember szerint elképzelhető, hogy a férfi háborús bűnök elkövetésében is részt vett. „A partizánvadászat általában úgy nézett ki, hogy a partizángyanús elemeket elfogták, aztán a sorsuk a halál volt, a falvakat felgyújtották.”

Talán ez a füzet a legérdekesebb darabja a gyűjteménynek, tulajdonosa olyan apróságokat is leírt, hogy miket csináltak szabadidejükben, ezekről a történelemkönyvekből is csak nagyon keveset tudunk. „Személyes történetek, mindennapos dolgok, hogy elment tábori moziba, hogy visszavonultak, hogy harminc kilométert meneteltek” – sorolja Bácsmegi a napi rutint. A napló 1942. augusztus 25-től egészen 1943. augusztus 6-ig követi végig Faulhaber életét, és

egy rövid bejegyzés erejéig azt is elárulja, hogy a férfi találkozott Adolf Hitlerrel is.

A múzeum munkatársai először úgy hitték, hogy minden tárgy a Waffen SS-hez csatlakozó Faulhaber Andráshoz tartozik, de a helytörténeti anyagok később rámutattak, hogy a ház a férfi unokatestvérének, Faulhaber Péternek és családjának volt az otthona. „Ezt a jelvényt, a sapkadíszt, a pótsapkadíszt adhatta az unokatestvérének is, meg ezt a kis SS-naptárt, amit az egerek megrágtak” – mutat végig a restaurációs műhely asztalán az igazgató.

Cserkészruhában a magyarországi németek, Hitlerjugend-egyenruhában a németországiak

A fennmaradt iratok szerint nemcsak András, hanem unokatestvére is kötődött a náci ideológiához, Budapestről szüleinek küldött levelét Heil Hitlerrel zárta, és nagy a valószínűsége, hogy mint rokona, ő is jelentkezett a Waffen SS-be, csak nem vették fel. „A felvételnek komoly fizikai feltételei voltak, illetve a származást is igazolni kellett. Az egészségi állapotot is komolyabban vették, meg ugye fontos volt az ideológia is, erre a kiképzésen is nagy súlyt fektettek.”

A szakember szerint az, hogy 98-an jelentkeztek Eleken a szervezetbe, soknak tűnhet, de a településen akkoriban több mint ötezer német élt, így – ahogy országos szinten is – elenyészőnek mondható azok száma, akik készek voltak arra, hogy az SS kötelékében harcoljanak.

„Sokkal többen voltak tagjai a Hűséggel a Hazához mozgalomnak.

De tudunk róla, hogy a Volksbund – a magyarországi német kisebbség szervezete – Eleken is járt, és a vezetője, Basch Ferenc tartott is ott beszédet, egy elég kemény beszédet. Lehetséges, hogy annak hatására radikalizálódott az ifjúság, mert ők pont az ifjúságot célozták meg.” Míg a Volksbund inkább a Harmadik Birodalom felé orientálódott, a Hűséggel a Hazához mozgalom Magyarország felé, voltak is konfliktusok a két tábor között.

„Itt van egy géppel írt papír, hogy »fogadjon egy birodalmi német gyereket« ez a család. Vannak fényképek is Elekről, hogy ott vannak a gyerekek az állomáson, cserkészegyenruhában a magyarországi németek, Hitlerjugend-egyenruhában a németországi gyerekek” – meséli az igazgató. Nem annyira köztudott, hogy hitlerjugendes gyerekek táboroztatására kérték volna a második világháború alatt a lakosság szimpatizáns részét, de Eleken ilyen is volt.

Bácsmegi szerint ritkaság, hogy az ilyen tárgyak ennyire jó állapotban maradjanak fenn. A gyűjteményben található két, Reinhard Heydrich – ő ugye a holokauszt egyik fő kitervelője volt – nevével fémjelzett felvarró igazi kuriózum, mint ahogy az SS sportoláshoz használatos felvarrója is.

Még sorszám is van rajta. Ez ilyen állapotban nagyon ritka, nem lett felvarrva, ezért is harapnak rá a gyűjtők.

Legtöbbször egy trikóról vagy pólóról levágva kerül a piacra.” Több, a náci eszmét hirdető kiadvány mellett egy egérrágta Mein Kampf és egy kézírásos, napi idézeteket tartalmazó könyv is előkerült a szigetelés alól, ebben Nagy Frigyes és Goethe mellett szinte minden második oldalon Hitlertől találhatók idézetek.

„Itt látszik a két gombostű, tehát ez valahová ki volt tűzve” – mutat az igazgató egy Adolf Hitler-es képeslapra. A tárgyak értéke összesen akár több ezer dollár is lehet, „de még azokért a fotókért, amikről nem tudják, hogy ki van rajta, azokért is 2–300 dollárt simán adnak a gyűjtők”.

Itt annyi minden történt velünk

Bár a tárgyak 2019-ben kerültek elő, a múzeum nemrég jutott hozzájuk. A megtaláló ingyen nem vált volna meg tőlük, de azt nem akarta, hogy magángyűjtők között szóródjon szét az anyag, így megvárta a múzeum ajánlatát. „Korábban is próbáltunk pályázni, de a Covid, utána meg a gazdasági helyzet nem tette azt lehetővé. Nem is biztattak, hogy ez a téma nyerni fog, azt mondták, hogy inkább kérjünk támogatást Munkácsyra vagy valami könnyedebb tematikára.”

Ez a terület kicsit kényelmetlen a közgyűjtemények számára, az igazgató nem is tud olyanról, hogy ilyen anyag előfordulna máshol. Ugyanis mivel érzékeny téma, mindenki igyekszik inkább eltolni magától.

Meg fogjuk gondolni mi is, hogy mit állítunk majd ki a Békés megyei második világháborús kiállításon. Nem szeretnénk, hogy csak ezért jöjjenek ide, hanem pont a történetek miatt.

Bácsmegi szerint az önkéntesek száma is mutatja, hogy a „népi németek” társadalma sem volt egységesen németbarát, nem volt mindenki náci. „Itt voltak a helyiek is, akiket elvittek katonának, vagy akik itt maradtak. Sok történetet kell elmesélni, és nem ezt szeretnénk a fókuszba tenni, ez csak egy része. Egy történet. Megvan az ellentettje is, a kettőt együtt kell bemutatni és nagyobb keretbe ágyazni.”

A tárgyak még a restaurátornál vannak, a mögöttük húzódó sorsok mélyebb feltárása majd csak ezután veszi kezdetét. Hogy ki és miért rejtette őket a szigetelés alá, azt nem lehet tudni. Valószínűleg András és Péter is már az oroszok bejövetele előtt elmentek, a csomagolásra használt újságok közül a legrégebbi 1944 elejéről való.

„Érdekes ez, mert András szülei itt maradtak. Az édesanyja 1989-ben halt meg, egy nagyon kedves asszonyra emlékeznek a helyiek, az apja 1968 környékén hunyt el. Van egy adatközlőnk, aki korábban beszélt az anyjával, aki azt mondta, hogy a fia Párizsban él.”

Az igazgató egy 1953-as New York-i utaslistán is megtalálta Faulhaber András nevének egyik változatát, azon magyar nemzetiségűként szerepelt.

Úgy tűnik, tudott játszani ezzel, ugyanis 1942-ben, amikor belépett a Waffen SS-be, elvesztette magyar állampolgárságát és német lett.

De mivel mégiscsak magyar származású volt, az eddig talált, 1950-es évekből származó iratokon már nem szerepel, hogy német állampolgár lenne, vagy hontalanként, vagy magyarként regisztrálták.

A New York-i gép Franciaországból indult, a férfi nagyon sok időt töltött az Államokban, később Brazíliába vezetett útja. „Van fényképünk róla 1956-ból, sőt, a feleségéről is van képünk, pont a brazil vízumkérelmük kapcsán.”

Amerikába érdekes módon egy tehetségkutató céghez ment. „Az anyukája úgy emlegette, hogy nagyon nehéz dolga van, mert valami arannyal van bekenve, és ebben kell lennie. Én egy utcai szoborként tudnám elképzelni, nem találom a nevét komolyabb művészeti társulatokban. De az is lehet, hogy nevet váltott” – jegyzi meg Bácsmegi Gábor.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.