Kampányt indítanak temetkezési szervezetek, hogy az emberek ne vigyék haza az urnát

2023. október 24. – 12:06

Másolás

Vágólapra másolva

Temetkezési szervezetek közös edukációs kampányt indítanak azért, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban helyezik el az urnákat – írja az MTI.

Évről évre 2-4 százalékkal nő az urnás temetések aránya Magyarországon, azonban sokak számára nincs megfelelő tájékoztatás arról, hogy milyen kihívásokat jelent a hamvak otthoni elhelyezése – írja közös közleményében az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI), a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete (MATESZSZ), a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE), a Magyarországi Krematóriumok Szövetsége (MKSZ) és a Magyar Temetkezési Kellékgyártók Egyesülete (MATEK).

„A családi fészek nem temető!”

– írták közleményükben. Indoklásuk szerint a hazaszállított, majd otthon tartott hamvak esetében előfordulhat, hogy ez a megoldás nem nyújtja a közös búcsú átélésének „élményét”, ellentétben a hagyományos szertartásokkal. Azt is írták, hogy az urna otthoni tárolása „veszélyeztetheti a közeli hozzátartozók jogát a kegyeletgyakorlásra és az elhunyt emlékének tiszteletben tartására”. Szerintük a méltó és tiszteletteljes elbúcsúzás fontos része az egészséges gyász folyamatának.

Edukációs, tájékoztató kampányuknak része, hogy a temetőkben több tízezer nyomtatott tájékoztató kiadványt helyeznek el, létrehoznak egy kérdéssel foglalkozó honlapot, illetve médiamegjelenésekkel hívnák fel arra figyelmet, hogy milyen segítség áll rendelkezésre a kegyeleti kérdésekben való tájékozódáshoz. Magyarországon jelenleg az urnás temetések aránya 70 százalékos. Ennél is magasabb ez az arány a fővárosban, ahol már 95 százalék, de a megyei jogú városokban is bőven átlagon felül van.

A KSH adatai alapján az elmúlt öt évben megközelítőleg 60 százalékkal drágult a koporsós és az urnás temetés ára is. Egy koporsós temetés minimum 325 ezer forintba kerül, a hamvasztásosért átlagosan 93 ezer forinttal kevesebbet kértek 2022-ben – derült ki a májusi adatokból. Az árakat legutóbb az energiaárak emelkedése befolyásolta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!