Orbán: Köszönetet sohasem kaptunk, gáncsot, hátbatámadást gyakran

A magyar 56-os forradalom és szabadságharc „nem artikulálatlan üvöltés, nem az elnyomottak dührohama, nem a bosszúért lihegők zihálása, és nem is a szabadságvágy zabolátlan kitörése volt.” A magyar forradalom minden lélegzetelállító hősiessége mellett is „józan, mértéktartó és felelősségteljes mozdulat volt.”

„A forradalom maga volt a magyar Géniusz felvillanása”

– folytatta Orbán. Ennek megtestesülése volt Brusznyai Árpád története, akit a szabadságharc leverése után kivégeztek. Vállalta, amit vállalni kell, de óvta a fiatalokat, és nem engedte az utcai elégtételt sem, „megzabolázta a kötőfékét ledobni készülő ösztönöket.”

Nem azért ölték meg Brusznyait a forradalom után, mert bűnös volt, hanem épp azért, mert ártatlan. Brusznyai sorsa a miniszterelnök szerint tipikus magyar sors volt, „a mi sorsunk”.

„Felebarátainkért érzett felelősség, kérlelhetetlen igazmondás, tettrekészség, az ellenségeinkkel szemben méltányos bánásmód”

– sorolta a magyarok erényeit.

A miniszterelnök szerint a magyar néha túlságosan lovagias nép, ezért fordulhat elő a történelmünkben újra és újra, hogy „végül azok törnek ellenünk, akiket korábban megmentettünk vagy éppen védjük őket.”

„Ma is elsők voltunk, akik Európát védtük a migrációtól, és elsők voltunk, akik békét javasoltunk háború helyett, amellyel megmenthettük volna százezrek életét. Ma is elsők és egyetlenek vagyunk, akik vissza akarják tartani az európai népeket, hogy önként, dalolva és vakon meneteljenek bele egy újabb, még nagyobb háborúba. Köszönetet, méltánylást, jóakaratot sohasem, gáncsot, hátbatámadást, baráti tüzet viszont gyakorta kaptunk.”