Gazdaságkutatásba kezd a kormányközeli Nézőpont Intézet a KSH korábbi elnökével
2023. október 16. – 08:36
Lejárt a második mandátuma a KSH-nál, a munkát viszont nem akarta abbahagyni, és mivel korábban már segítette szakértőként a Nézőpont Intézetet, az adatalapú elemzés pedig amúgy is a szakterülete, szívesen tért vissza gazdaságkutatási igazgatóként a kormányközeli intézethez dr. Vukovich Gabriella, a KSH korábbi elnöke. Vukovich a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt erről, amiben azt is mondta, hogy
„munkánk során nem a baloldali teoretikusokkal akarunk vitatkozni, hanem a tények ellenében megfogalmazott véleményekkel. Valóságpártiak vagyunk, minden elemzésünk mögött eddig és ez után is megbízható adatok lesznek.”
A Nézőpont Intézet Vukovich igazgatói tevékenységével párhuzamosan bővíti eddigi közvélemény-kutatási és politikai elemzési tevékenységét a gazdaságkutatással.
„Meggyőződésünk, hogy a megbízható, magas színvonalú, adatalapú véleményalkotásra a gazdaság terültén is szükség van, ezért döntöttünk a Nézőpont fókuszának szélesítése mellett” – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Az intézet politikai elemzési igazgatója és helyettes vezetője a jövőben is Boros Bánk Levente politológus marad.
A kormányközeli Nézőpont Intézet gazdaságkutatási munkacsoportja hamarosan közzé teszi Fogyasztói Barométer felmérését, de a gazdaságfehérítés eredményeit és kihívásait, a közpénzekkel való gazdálkodást és a nemzeti tőke működését is vizsgálni fogja, írják.
Vukovich Gabriella a Magyar Nemzetnek adott interjújában az inflációról is beszélt. Azt mondta, „ma már komoly gazdaságkutató nem kérdőjelezheti meg, hogy egy számjegyűre csökken az év végére az infláció. Egyrészt hatnak a gazdaságpolitikai lépések, másrészt a bázishatás mértéke is csökken.”