„Ez nem egy játékbaba” – mondták a látássérült Tamásnak és Kamillának első gyermekük születésénél

2023. október 15. – 08:53

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez nem egy játékbaba” – mondták Tamásnak és Kamillának első gyermekük születésénél. Látássérültként rengeteg előítélettel és nehézséggel kell szembenézniük a mindennapokban, ők mégis a jóra koncentrálnak, és mindent megtesznek azért, hogy megmutassák másoknak: vakon is lehet teljes életet élni. A DW Magyar videója a „fehér bot”, vagyis a vakok és gyengén látók világnapjára.

Tamás iskolákban tart előadásokat, ahol a gyerekek a Braille-írás mellett a vakok összes segédeszközével megismerkedhetnek, sőt, azt is kipróbálhatják, milyen letakart szemmel, fehér bottal sétálni. A férfi szerint fontos, hogy fiatalon szembesüljenek ilyesmivel a gyerekek, mert minél előbb ismerik meg, annál fogékonyabbak lesznek a másság elfogadására. Tamás és szintén látássérült felesége masszőrként dolgoznak, abban bízva, hogy nemsokára saját masszázsszalont nyithatnak.

Szerintük a jó kommunikáció és a nyitottság a kulcs mindenhez, de ha van rá hajlandóság, még az olyan problémákat is meg lehet oldani, mint az iskolai üzenőfüzet, amelyet ők a hagyományos módon nem tudtak volna vezetni. A párnak egyébként két gyereke van, de mint Tamás elmondta, nem azért vállaltak gyereket, hogy segítsen nekik, mert előtte is meg kellett oldani a dolgaikat, és most is meg kell oldaniuk őket.

A vakság kérdése egyébként az elmúlt napokban különösen aktuális téma volt, miután egy ismert látássérült énekesnő, Agárdi Szilvia férje azt mondta, nem lesz gyerekük, mert nem tudna mindig ott lenni mellettük, a felesége pedig nem látná, hogy mi történik éppen a gyerekkel. Azt is hozzátette, hogy „kicsit úgymond majdnem egy gyilkosság lenne a részéről”, amely nagy felháborodást okozott az interneten. Erre aztán TikTokon reagáltak, ahol elkeserítőnek nevezték, hogy kiragadott mondatok alapján kritizálják őket, és azt kérték, ne törjenek pálcát a fejük felett addig, míg nem értik meg az ő álláspontjukat.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!