Négy év alatt több mint tízezer diplomata-útlevelet osztogatott ki a külügy

2023. október 13. – 09:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Szabad Európa közérdekű adatigénylésére kapott választ a külügyminisztériumtól, amelyben kiderült, hogy a külügy 2019 szeptembere és idén szeptember között 10 219 diplomata-útlevelet állított ki: majdnem kétszer annyit, mint a 2019 előtti időszakban.

2010 és 2019 között a külügyminisztérium 16 952 diplomata-útlevelet adott ki, amely már akkor is kiugróan magasnak számított – az elmúlt években viszont egyre többen kérelmeztek diplomáciai vízumot olyan magyarok is, akik nem látnak el hivatalos diplomáciai feladatokat. Miután Szöllősi György kormányhoz közeli sportújságíró vízumkérelmét korábban elutasította USA, megkérdeztük a budapesti amerikai nagykövetséget. Kérdésünkre azt mondták, az Egyesült Államok a közelmúltban már felhívta Magyarország kormányának figyelmét arra, hogy

a magyar kormány által kiállított diplomata-útlevelek bemutatása egyre gyakrabban fordul elő olyan vízumkérelmezőknél, akik esetében nincs egyértelmű utalás arra, hogy a magyar kormányon belül hivatalos szerepet töltenének be.

Szöllősi egyébként 2017-ben kapott diplomata-útlevelet, hogy „koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon”. Bár a sportújságíró diplomataként hivatkozik magára, nem akkreditált diplomata sehol a világon.

Diplomáciai feladatot ellátó személynek az minősül, aki kormánytisztviselőként dolgozik. De itthon kapott már diplomata-útlevelet Habony Árpád, Dzsudzsák Balázs és Schadl György is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!