Neonáci gyűlés Sopronban: most mindenki gyanús, aki bakancsban van

2023. október 6. – 10:44

Neonáci gyűlés Sopronban: most mindenki gyanús, aki bakancsban van
Péntek reggel még csend és nyugalom van Sopronban – Fotó: Nagy Márta/ Telex
Nagy Márta
Nagy Márta
Soproni tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Sopronban most mindenki gyanús, aki bakancsban van, miután az osztrák neonácik nyilvánosságra hozták, elvileg ezen a hétvégén tartják háromnapos hálózatépítő találkozójukat a határ menti városban. Elméletileg ma kezdődik a neonáci szervezetek által meghirdetett 1. ​​Gerd Honsik – Európai Kongresszus, csakhogy senki sem tudja, pontosan hol. Péntek reggel még csendes volt a város, rendőrségi készenlétnek és gyanús csoportoknak nem volt nyoma.

Sűrű a program Sopronban: csütörtökön a város adott otthont a FIBA Női Olimpiai Selejtező Torna sorsolásának, pénteken pedig az osztrák, a német, az olasz és a skandináv neonáci csoportok kongresszusa kezdődik. Az egyik ünnepi alkalom, a másik illegális. A náci csoportok meghirdetett programjuk szerint október 5-én érkeznek a városba, másnap pedig az ellenük tüntető osztrák antifasiszták jönnek. Sopron felkészülten várja őket, fejben legalábbis.

Péntek reggel nem lehetett több rendőrt látni az utcán, a vasútállomás is csendes, de az biztos, hogy a kapitányságon készültség van. A hatóságok résen vannak, a pártok demonstrálni fognak, a szállodások is figyelnek, nehogy hozzájuk jelentkezzen be egy gyanús külföldi csoport. Sopron zéró toleranciát hirdetett a szélsőségesekkel szemben.

Nem vicces ez a bújócska

„Érkezés és fogadás 2023. október 6. Helyszín: Ödenburg/Sopron(Magyarország)” – olvasható az I. Gerd Honsik – Európai Kongresszus meghívóján, amit az Infokanal Deutschösterreich nevű Telegram-csatornán bárki megtekinthet.

Azt nyilván tudatosan nem írták ki, hogy pontosan hol és hány órakor lesz Európa neonáci közösségének találkozója, ezért Sopronban napok óta csak találgatnak. A pontos információt csak a huszonöt eurós jegy árát befizető, regisztrált tagok kaphatják meg. És időben kellett jelentkezni, mert a regisztrációs oldal már vagy két hete nem él. Hacsak le nem fújták a nagy visszhangot kiváltó találkozót, de ez a társaság nem a meghátrálásokról ismert.

Lehetséges forgatókönyv az is – véli több soproni –, hogy az egész csak elterelés. Meghirdetik Sopronba a találkozót, az egyenruhások nagyítóval figyelik a várost, ők meg mondjuk Vas megye határmenti régiójában vígan söröznek valahol.

De hol? Ez itt a kérdés!

Sopron polgármestere, Farkas Ciprián azt közölte: sem az önkormányzathoz, sem a rendőrséghez nem érkezett bejelentés az esemény megrendezéséről. A kongresszus „kezelése” a rendőrség számára is kihívás. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta, hogy „határozottan, ellentmondást nem tűrően, az elkövetés súlyának arányában” fog fellépni, amennyiben szükséges. Az ORFK szerint a rendezvény egy szélsőjobboldali találkozó, melyre várhatóan radikális szimpatizánsok érkeznek Európa országaiból, így okkal feltételezhető a náci ideológia, a nyílt antiszemitizmus, a rasszizmus megjelenése. Viszont információink szerint a rendőrök sem tudják, hol is kell most Sopronban a szélsőségektől mentes közrendet fenntartani.

A soproni rendészeti központ udvara – Fotó: Nagy Márta / Telex
A soproni rendészeti központ udvara – Fotó: Nagy Márta / Telex

A nácik soproni rendezvényének hírére érezhető lett a feszültség Sopronban. Nem elég, hogy 2017-ben Sopronban fogták el a német Horst Mahlert, aki alapítója volt a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű szélsőbalos terrorista csoportnak, de később szélsőjobboldalivá vált, és a börtön elől szökve Sopron egy csendes utcájában éldegélt. Nem sokkal később pedig kiderült, hogy az Ausztria egyik legismertebb holokauszttagadójaként számontartott Gerd Honsik is a városban élt – és halt meg 2018-ban.

Ma is fel kell lépni a nácizmus ellen

Bár az ellentüntetők sem tudják, hol vannak, akik ellen tüntetnek, a demonstrációkat megtartják, mert ezzel is jelezni akarják: a nácizmus ellen ma is fel kell lépni és el kell utasítani annak minden formáját.

  • Pénteken 16.30-kor a papréti holokauszt-emlékműnél Jakál Adrienn, a Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője, elnökségi tagja és Berki Sándor, a párt parlamenti képviselője tiltakozik a neonácik soproni nagygyűlése ellen.
  • Szombaton antifasiszta demonstrációt szervez az Európai Baloldal is, és erre Ausztriából is érkeznek tiltakozók. Sajtóirodájuk közlése szerint 12 órakor gyülekeznek a soproni vasútállomásnál, ahonnan később „vonulást terveznek a városban”.
  • Szombatra a Momentum is mozgósított. Ők szombaton 14 órakor szintén a holokauszt-emlékműnél tiltakoznak. „Békés demonstrációt szervezünk! Mutassuk meg, hogy mi vagyunk többen! Várunk mindenkit, pártszimpátiától függetlenül, hiszen ez egy közös ügy!” – hangsúlyozzák a plakátokon.

Finnországban sikerült titokban tartani

Pénteken délelőtt tehát még nem lehetett tudni a ​​Gerd Honsik nevét viselő náci találkozó helyszínéről gyakorlatilag semmit. Hasonló esemény korábban is volt Magyarországon. Ahogy arról a Telexen is beszámoltunk, miután visszalépett a budapesti helyszín tulajdonosa, a fővárostól körülbelül 80 kilométerre lévő Csókakőn tartották meg a European Fight Night nevű titkos neonáci harcművészeti gálát.

Találtunk egy érdekes bejegyzést a budapesti antifák Facebook-oldalán, ami talán a soproni kérdések egy részére választ ad. Ennek lényege az, hogy Finnországban neonáci csoportok már 2022-ben is sikeresen rejtették el a nyilvánosság elől a rendezvényüket, és a 2023-as helyszín is csak utólag derült ki. Korábban is béreltek már helyszíneket például a tulajdonos tudta nélkül. Előfordult, hogy a Blood and Honor szélsőjobboldali hálózat jyväskyläi fiókja szervezett koncertet egy baloldali szociális klubban a város központja közelében.

2023 júniusában a leghírhedtebb finnországi neonáci csoport és néhány külföldi barátjuk egy tóparti, festői erdőben lévő nyaralóhelyen találkozott Helsinkitől mintegy 120 kilométerre északra. A bejegyzés szerint itt négy finn neonáci zenekar adott elő szetteket egy faházban felállított színpadon, miközben két horogkeresztes transzparenssel szegélyezték őket. A résztvevők küzdősportokban vettek részt, a szervezők az ilyen rendezvényeket arra használják, hogy hálózatot építsenek, radikalizálják egymást, új tagokat toborozzanak és pénzt gyűjtsenek.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!