Először lőtt éles helyzetben a fél országon át menekülő embercsempészt megállító rendőr

2023. október 5. – 20:48

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember végén egy szentendrei körzeti megbízott három célzott lövéssel állította meg a Kiskunmajsától egészen Szentendréig menekülő embercsempészt. Bátka Szabolcs, a lövéseket leadó körzeti megbízott a rendőrség videójában most elmondta, hogy 20 éves pályafutása alatt most először lőtt éles helyzetben.

„20 éve vagyok rendőr, 15 éve vagyok Visegrádon körzeti megbízott. Volt, hogy a fegyvert elő kellett venni, de olyan, hogy azt éles helyzetben használni kelljen tárgyra vagy személyre, az nem fordult még elő”

– mondta. Hozzátette, hogy egy rendőrnek ez az utolsó eszköz, amit elő akar venni és használni. A férfi elmondta, hogy a kollégáival négy helyen zárták le a 11-es főutat, mielőtt az autó odaért volna. „Távolról hallottuk a szirénákat, ahogy közelítenek felénk, majd megpillantottuk ezt az Audi típusú autót, amit négy-öt rendőrautó követett nagy sebességgel” – mesélte. Azonban hiába próbálták megállítani az autót, az nem csökkentette a sebességét. „Jobb oldalamon hordom a fegyveremet, azt elővettem, csőre töltöttem. Ezt a mögötte haladó kollégák észlelték is, mert az összes rendőrautó lelassított valamelyest. Majd három lövést adtam le a gépjárműre.”

Mindhárom lövés eltalálta az autót. Egyik a jobb első kerekét érte, amitől az légvesztett lett. Mikor ezt látták, autóba szálltak, és elindultak ők is az embercsempész után. A gumi nem sokkal később leeresztett, így 176 megtett kilométer után nem tudott továbbhaladni az embercsempész. A férfi azonban kiugrott az autóból, és elmenekült, azóta sem találják. „Többen utánamentünk, de nagy előnye volt, mert nem mentünk hozzá közel, mert nem tudtuk, hogy van-e nála fegyver” – mondta Bátka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!