Vádat emeltek a tanárnő ellen, aki mogyorós édességet adott a mogyoróallergiás fiúnak, aki ebbe belehalt

2023. október 4. – 09:36

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a napközis tanárnővel szemben, aki 2022 januárban földimogyorós édességet tett gondatlanságból egy hatéves kisfiú padjára egy születésnapi ünnepségen, miközben tisztában volt azzal, hogy a gyerek mogyoróallergiában szenved – írja az Ügyészség.hu. A kisfiú fogyasztott az édességből, aminek következtében olyan súlyos allergiás reakció jelentkezett nála, hogy a kiérkező mentők sem tudták megmenteni az életét.

A vádirat szerint a vádlott napközis tanárként dolgozott egy budapesti általános iskola egyik első osztályában, amelynek tanulója volt a hatéves kisfiú is. A gyerek mogyoróallergiájáról a napközis tanár több helyről is értesült, mivel azt a szülők a gyermek tanulói adatlapján, a szülőknek szóló kérdőívben, továbbá az üzenőfüzetben is jelezték az iskolának és a tanítóknak.

2022. január 18-án a tanteremben az egyik gyermek születésnapját ünnepelték, amikor is az ünnepelt által hozott, bolti csomagolású édességeket – köztük földimogyorós krémmel töltött ostyarudat – a tanár külön tányérokra adagolta, majd az ünnepelttel együtt szétosztotta a gyermekek között úgy, hogy minden padra tettek egy-egy tányért.

Ennek megfelelően, a mogyoróallergiás kisfiúnak és a padtársának is tálaltak az édességekből, amelyek között volt 2-2 darab ostyarúd is. A gyerek fogyasztott is a padjára helyezett, mogyorót tartalmazó ostyarúdból, amit követően rövid időn belül rosszul lett. A telefonon értesített szülők gyorsan megérkeztek az iskolához, majd autóval orvoshoz indultak a kisfiúval, akinek útközben romlott az állapota, ezért a szülők egy Fóti úti benzinkútnál megálltak és mentőt hívtak. A segélyhívásra két mentőegység is érkezett a helyszínre, ám a kisfiú életét már nem tudták megmenteni.

A tragédia azért következett be, mert a tanítónő az édességek kiosztásakor nem vette figyelembe, hogy a gyerek – általa is tudottan – mogyoróallergiában szenved, így földimogyorókrémmel töltött édességet tett a kisfiú padjára is, lehetővé téve, hogy abból ő is fogyasszon. A tanítónőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, valamint a tanítói foglalkozás gyakorlásától történő határozott idejű eltiltást indítványoznak.

A történtek után az AllerGéniusz Egyesület több, a közétkeztetést megreformáló javaslattal is előállt, miután az év elején egy hétéves kisfiú életét vesztette, mert allergiás reakcióként anafilaxiás sokk lépett fel nála.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!