Szélsőséges különbségek várhatók a nyugdíjemelésben, lesz, aki csak 1240 forintot kap

2023. szeptember 30. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány döntése értelmében januárig visszamenőleg 3,1 százalékos nyugdíjemelést kapnak a nyugdíjasok a magas infláció miatt, ami szélsőséges különbségeket mutat majd az emelés összegeiben. Míg a legalacsonyabb,

40 ezer forintos járandóság mellett 1240 forint lesz az egy hónapra jutó novemberi nyugdíjemelés, a havi 2 millió forintos járandóság mellett ez összeg 62 000 forint

– számolta ki a 24.hu.

Azaz minél kevesebb nyugdíjból él valaki, annál kisebb összegű havi emelést kap, így a korrekció éppen a magas élelmiszer-inflációval leginkább sújtott kisnyugdíjasoknak nem nyújt érdemi segítséget. A nyugdíjas érdekképviseletek ennek elkerüléséért felzárkóztató típusú vagy soron kívüli emelést javasoltak volna a kormányzatnál.

A portál azt is kiszámolta, hogy a novemberi pluszpénz (amely tartalmazza a január–novemberi hónapokra, plusz a 13. havi nyugdíjra járó emelést is, azaz 12 havi emelést) esetében kb. 167 ezer forintnál kap egy évre 62 ezer forintot egy öregségi nyugdíjas januárig visszamenőleg, mint amennyi 2 millió forintnál az egyhavi emelés összege. Kétmilliót forintnál ugyanis összesen 744 ezer forint a pótlólagos emelés, míg a legkisebb nyugdíjúaknak 20 ezer forintra sem jön ki a visszamenőleges novemberi nyugdíjemelés összesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!