Az állam kész átvenni a szegedi Wesley-iskolát

2023. szeptember 30. – 15:29

Az állam kész átvenni a szegedi Wesley-iskolát
A szegedi Wesley homlokzata – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Van megoldás a szegedi Wesley-iskola helyzetére Mihálffy Béla szerint: át kell adni az államnak. A homokhátsági és szegedi kereszténydemokrata országgyűlési képviselőtől a Délmagyarország újságírója kérdezte meg egy interjúban, hogy mire jutottak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral, amikor a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium sorsáról egyeztettek. Mihálffy erre azt válaszolta, így van, valóban kérte a probléma megoldásában az államtitkárság segítségét. „Arról tájékoztattak, hogy

az állam nyitott arra, hogy átvegye az intézmény fenntartását az eddigi színvonalat, infrastruktúrát és a pedagógusokat megtartva.”

A képviselő szerint 2021 júniusában már jelezték ezt a fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség felé, de nem érkezett válasz, „tudtommal pedig ez a felajánlás továbbra is áll”. Mihálffy Béla szerint az intézmény fenntartójának kell „felelős döntést hoznia a tanárok és a diákok érdekében”.

Szeptemberben Iványi Gábor, az egyházközösség vezetője azt mondta, a kormány megvonta tőlük az alapnormatíva támogatást, és mivel nem kiemelt, támogatott szervezet az övék, helyzetük rendkívül nehéz lett. Nincsen alaptőkéjük és a normatíva elvonását követően nem tudják, hogyan fognak tovább boldogulni. A kormány úgy szüntette meg egyházi státuszukat szerintük alaptörvény-ellenesen, hogy az egyszázalékos felajánlások alapján ők az országban a negyedik legtámogatottabb egyház.

„Minket tönkre tenni, eltaposni akar a hatalom, hiába az évtizedes munkánk”

– fogalmazott Iványi, azóta pedig legalább négyen mondtak fel a szegedi Wesley-ben. Az iskolát a szülők is támogatják, a legutóbbi közgyűlésen pedig Szeged önkormányzata tízmillió forint azonnali segélyt szavazott meg az intézmény megmaradása érdekében.

A szegedi intézmény egyébként egy korábbi állami iskola szecessziós épületében működik, amire a homlokzaton a mai napig emlékeztet a kiírás: „állami általános iskola”. Ezt 2003-ban vonták össze az utca túloldalán álló Dózsa György Általános Iskolával, utóbbi helyén és nevén. A Wesleyben, ami 2014-ben költözött ide, honlapjuk szerint nagyjából 45 fő dolgozik.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!