Kihagytak egy vesszőt a melegellenes rendeletből, lehet, hogy nem is kell lefóliázni a homoszexualitást megjelenítő könyveket

2023. szeptember 29. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Egy vesszőhiba miatt bukhatja a Líra könyvesbolt-hálózat elleni pert a kormány, írja a Válasz Online. A Fővárosi Kormányhivatal még júliusban szabott ki 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot azért, mert a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadvány nem volt lefóliázva az egyik boltban, ahogy azt a melegellenes törvényben megszabták.

A bírságot megállapító vizsgálat szerint „az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”.

Csakhogy a rendelet szövegéből hiányzik egy vessző, ami nélkül a törvény teljesen mást jelent, mint amire eredetileg tervezték. A Líra Válasz Online-nak eljuttatott keresetlevelében ugyanis felhívják a figyelmet: a fogalmazási hiba miatt a Líra nem követett el jogsértést, sőt, bárki nyugodtan tarthat a homoszexualitást megjelenítő könyvet lefóliázatlanul boltjának ifjúsági polcain.

A kormányhivatal ugyanis a Kereskedelmi Rendelet 20/A. § (3) bekezdésére hivatkozva szabta ki a bírságot, amely egyértelműen azt szeretné kimondani, hogy ezeket a könyveket elkülönítve és lefóliázva kell tartani. Csakhogy a Magyar Közlönyben megjelent szöveg azt mondja ki, hogy a „termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható”.

Ez pedig nem azt jelenti, hogy elkülönítve és zárt csomagolásban kell tartani, hanem – legalább is a magyar nyelv helyesírási szabályai szerint – azt, hogy ha a könyvet elkülönítve tartják a többitől, akkor kell lefóliázni. Ha a többivel együtt tartják, nincs szükség a fóliára. Ha azt szeretnék kifejezni vele, amit a kormány szándékozott, akkor az „elkülönítve” után vesszőt kellene tenni.

Persze lehet azzal érvelni, hogy a jogszabály egyértelműen mást akart jelenteni, mint amit most ténylegesen jelent, de, ahogy a Válasz Online is írja: „a bíróságnak a leírt joghoz, annak értelméhez kell tartania magát, nem találgathatja kénye-kedve szerint mindenféle politikusi nyilatkozatok alapján, mit is akart igazából a jogalkotó”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!