Rendeződik a füredi görög falu sorsa – vagyis ledózerolják

2023. szeptember 29. – 06:56

Másolás

Vágólapra másolva

Balatonfüred megszünteti az Annagora Park Bevásárlóközpont társasházat, közismertebb nevén a görög falut, vette észre a 24.hu az önkormányzat tájékoztatását.

A város egyedüli tulajdonossá vált. A történet hosszú, évek óta tart a huzavona. Részben adásvétel, részben kisajátítás útján szerezték meg a közel négyhektáros terület valamennyi tulajdonrészét.

Mint írták, az önkormányzat évek óta dolgozott azon, hogy rendezni tudja „a város szégyenfoltjaként emlegetett egykori görög falu sorsát”. Szerintük építészetileg vállalhatatlan, funkcióját vesztett az épületegyüttes, ami szezonális bulihelyként működött, ezért régóta fel akarták számolni.

A helyén közparkot létesítenének. A helyi szabályozási terv szerint a területnek csak a tíz százalékát lehet beépíteni.

A görög falu története 1993-ban kezdődött. Balatonfüred Tihany felőli végén, a 71-es út melletti területen egy kék-fehér görög települést idéző nagy komplexumot szerettek volna létrehoznak apartmanokkal, sétányokkal és a kötelező mediterrán hangulattal. A befektető azonban néhány hónap múlva bedőlt, és a későbbiekben hasonló sors várt több szereplőre is, akik a maguk képére formálva meg akarták menteni a projektet. A görög falu egy bő évtized után, 2005-ben végül mégis megnyílt, a szomszédos Aquaparktól remélték a túlélést, de mint az Építészfórum egy korábbi cikkében írta, az üzletek többsége még a főszezonban is zárva maradt, szezonon kívül pedig a kék-fehér görög falu kísértetvárosként állt.

2008 után a területet átvette a Sundance Kft., a vakítóan fehér házakat átfestették sárga és terrakotta színűre, a falu pedig a bulizók helye lett. Ebből pedig egy csomó konfliktus származott: minden évben sok panasz érkezett a füredi lakosoktól, ami miatt a szórakozóközponttá alakuló hellyel az önkormányzatnak is rendszeres harcai voltak.

2020 februárjában bejelentették, hogy keresik a megoldást a kisajátításra. Ebből jogi vita lett, a tulajdonosok kevesellték az ingatlanokért kínált pénzt. A Kúria idén márciusban döntött az önkormányzat javára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!