Balatonfüred ledózerolná a görög falut: építészetileg vállalhatatlan, funkciója megszűnt, és utálja mindenki

2021. szeptember 24. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

A balatonfüredi önkormányzat teljesen felszámolja az elfuserált városszéli komplexumot, a helyén lakóházakat és parkot akarnak építeni, megváltoztatják a szabályozási tervet is. A bontáshoz és építkezéshez azonban még meg kell szerezni az összes kistulajdonos hozzájárulását, ez pedig idáig nem tűnt egyszerűnek.

Megváltoztatja Balatonfüred a görög falu szabályozási tervezetét, az önkormányzat teljes bontásra készül – derül ki az északi parti önkormányzat oldaláról. A terület fele közpark besorolást kap, a beépíthetőség a jelenlegi 30-ról 10 százalékra csökken, a „kisvárosias lakóterületen” kb. 90 lakást akarnak kialakítani.

„A volt görög falu építészetileg vállalhatatlan, a funkciója tulajdonképpen megszűnt, egy szezonális bulihelyként működik. A terület sorsát évek óta igyekszik megoldani a városvezetés, amely elkötelezett a jelenlegi épületegyüttes teljes felszámolása mellett” – írja az önkormányzat. Ők most kezdeményezték a helyi építési szabályzat módosítását, ezután jön a partnerségi egyeztetés, és majd azután dönthet a képviselő-testület a négyhektáros terület átminősítéséről.

A balatonfüredi görög falu igazi rendszerváltás-mementó, csak egy kicsit nagy és ronda ahhoz, hogy ennek örülni lehessen. Füred Tihany felőli végén, a 71-es út melletti területen 1993-ban kezdődött az építkezés azzal az elképzeléssel, hogy egy kék-fehér görög települést idéző nagy komplexumot hoznak létre apartmanokkal, sétányokkal és a kötelező mediterrán hangulattal. A befektető azonban néhány hónap múlva bedőlt, és a későbbiekben hasonló sors várt több szereplőre is, akik a maguk képére formálva meg akarták menteni a projektet. A görög falu egy bő évtized után, 2005-ben végül mégis megnyílt, a szomszédos Aquaparktól remélték a túlélést, de mint az Építészfórum egy korábbi cikkében írta, az üzletek többsége még a főszezonban is zárva maradt, szezonon kívül pedig a kék-fehér görög falu kísértetvárosként állt.

2008 után a területet átvette a Sundance Kft., a vakítóan fehér házakat átfestették sárga és terrakotta színűre, a falu pedig a Balatonra lezúzó bulizók egyéjszakás tuctuc-helye lett, a siófoki diszkósor északi ellenpólusa, csak szerényebb sikerrel. És egy csomó konfliktussal: minden évben sok panasz érkezett a füredi lakosoktól, ami miatt a szórakozóközponttá alakuló hellyel az önkormányzatnak is rendszeres harcai voltak. „A programok és a bulihoteles szobáztatás évek óta konfliktusforrást jelentenek a városban, kevesen hisznek abban, hogy itt hosszú távon kulturált szórakozónegyed működhetne” – írja az önkormányzat is.

Bóka István füredi polgármester évek óta a bontás és új funkció megtalálásának pártján volt, a város pedig 2020 februárjában bejelentette, hogy keresik a jogi megoldást a kisajátításra. A fő nehézséget a szétaprózódott tulajdoni szerkezet jelenti: a jogilag egyetlen társasháznak számító görög falu 41%-a a városé, aztán ott van az üzemeltető és vagy 80 kistulajdonos, köztük a faluban lévő boltok, raktárok 30-40 tulajdonosa. Főleg az utóbbiakkal nehéz ilyen helyzetben megegyezni, a felszámoláshoz ugyanis mindannyiuk beleegyezése szükséges.

„Ebben az esetben csak az adás-vétel, illetve a megfelelő jogalapú kisajátítás lehet a megoldás” – írja ezzel kapcsolatban a balatonfüredi önkormányzat a város oldalán. A kisajátítás azonban, mint fogalmaznak, „jelentős összeget emészt fel”, „ezért is kell – új övezeti besorolással – beépítési lehetőséget biztosítani a terület egy markánsan kisebb részén”.

Az új szabályozási terv alapján a beépíthető területet közpark ölelné körül, ezen belül egymástól elszórtan alakítanák ki a lakóépületeket, melyekben összesen körülbelül kilencven lakás kapna helyet.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!