Már nemcsak költségvetési csalás, de pénzmosás miatt is nyomoznak Karácsonyék 506 milliója ügyében

2023. szeptember 21. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Mostanra már pénzmosás gyanúja miatt is vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom adományainak ügyét – írja a Magyar Nemzet. Korábban csak költségvetési csalás miatt nyomoztak, mivel felmerült, hogy a szervezet több mint félmilliárd forintos bevétele nem magánadományokból származott.

Szeptember 20-án derült ki, hogy az OTP még szeptember elején ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a 99 Mozgalom magánadományainak ügyében. A bank szerint a mozgalom számlájára készpénzben befizetett összegeket nagyon valószínűen nem adománygyűjtő dobozokban szedték össze. A bankjegyek egy része gyűrődésmentes és egymás utáni sorozatszámú volt, mintha azokat a nyomdából kikerülve nem használták volna még.

A Magyar Nemzetet most a Fővárosi Főügyészség tájékoztatta arról, hogy már pénzmosás miatt is nyomoznak. Azt írták, hogy a vizsgálat még felderítési szakaszban van.

Az eredeti ügy lényege, hogy a párbeszédes Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között 506 millió forintot fizetett be a 99 Mozgalom általa vezetett bankszámlájára készpénzben. A befizetések között volt 917 ezer euró és 3900 angol font. Szerintük ez magánadományokból gyűlt össze, mások szerint viszont kérdéses a pénz eredete. Az ügyről nyár végén megkérdeztük Karácsony Gergely főpolgármestert, az erről készült videónk itt látható:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!