Panírozta a rántott húst, és megkérdezte, hogy mi a sorrend, ekkor már tudtuk, hogy nagy a baj

2023. szeptember 21. – 20:30

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alzheimer-kórt Magyarországon körülbelül negyedmillió embernél diagnosztizálták, de a hozzátartozókkal együtt több mint egymillió lehet az érintettek száma.

Ez a betegség gyógyíthatatlan, feledékenységet, felejtést, fizikai leépülést hoz, az alzheimeres beteg a végén állandó felügyeletre és gondozásra szorul. Ez a feladat pedig a legtöbbször a családokra hárul, akik úgy érzik, az ellátórendszer ma Magyarországon szinte teljesen magukra hagyja őket. A magánellátás sem jelent mindig megoldást, az anyagi csőd pedig szinte garantált – mesélte két érintett, Bocskai Krisztián és Kollár István, akik így veszítették el az édesanyjukat.

Kollár István egy dokumentumfilmet is készített arról az önfeláldozásról, amit a kór megkövetel a betegek hozzátartozóitól. Kollár szerint kevés olyan betegség van, amelyik szinte jobban érinti a hozzátartozót, mint magát a beteget, de az Alzheimer ilyen.

Kollár sem hitte el, hogy az anyja majd nem tud beszélni, enni, agresszív lesz és káromkodni fog. Azt mondta, hogy akkor vették észre, hogy baj van, amikor az anyukája nem tudta, mi a sorrend a panírozásánál. Bocskai azzal szembesült, hogy az anyját téveszmék és hallucinációk gyötrik, volt, hogy azzal vádolta, hogy ellopta a nyugdíját. Ezt cáfolva volt, hogy egy nap hatvanszor is leszámolta előtte a pénzt. Bocskai sokáig maga vállalta fel az ápolást, ami karrierjét és a párkapcsolatát is lerombolta, végül egy otthon mellett döntött, de a bűntudat gyötörte. Szerinte nagy baj, hogy nem nagyon kapnak támogatást az államtól, sem anyagit, sem lelkit, ami talán még fontosabb lenne.

A DW Magyar videója az Alzheimer-kór világnapján.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!