Nagy Zsolt: Csak dramaturgiai fordulat volt, hogy „dagasztjuk a szart”

2023. szeptember 13. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Zsolt sajnálja, hogy a hétvégi, a Margitszigeten megrendezett SzázSzó című rendezvényen elmondott beszédéből csak azt vette ki a média, hogy „hangoskodik itt egy színész”, és amikor azt mondta, hogy „két órája csak dagasztjuk a szart”, az szerinte csak egy dramaturgiai fordulat volt. A színész a Klubrádióban azt mondta, lehetett volna az is a felkonfja, hogy „az egész ellenzéki csapat gyakorlatilag kettő nőt tudott meghívni a Szalai Krisztán kívül”.

Nagy Zsolt nem ért egyet Jordán Tamással abban, hogy egy színésznek nem kéne markánsan odaállni ügyek mellé, szerinte ugyanis a színész olyan közszereplő, akinek igenis határozottan oda kell állnia bizonyos ügyek mellé.

Nagy Zsolt a SzázSzótól azt várta volna, hogy szellemi pörgéssel fog találkozni, de amikor azt vette észre, hogy egyre több a politikus arc, nem értette, mi a rendezvény fókusza, ez feszültséget okozott neki, és azt mondta, hogy

két órája nem történik más, mint hogy dagasztjuk a szart.

Nagy Zsolt arról is beszélt, hogy egy éve zajlanak a tanár- és diáktüntetések, és szerinte ennyi idő alatt az ellenzéknek már elő kellett volna állnia valamivel.

Az oktatás a jövő, egy ostoba nemzetet nem lehet vezetni, szanaszét fog esni, azt csak ostorral lehet majd irányítani. Ezt akarják valószínűleg a kormánypárti politikusaink, le akarják butítani ezt a nemzetet, teljesen a béka segge alá akarják benyomni, hogy könnyen irányítható legyen korbáccsal

– mondta az Örkény Színház színésze, aki szerint az ellenzék meghatározó arcai nem beszélnek őszintén, „csak a saját pecsenyéjüket sütögetik.”

A SzázSzó című rendezvényt a fideszes kötcsei piknikkel egy időben rendezte meg Ujhelyi István és Horgas Péter a Margitszigeten, ahol az ellenzéki értelmiség egy része gyűlt össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!