Autós üldözés volt a városligeti gyalogos sétányon

2023. szeptember 10. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

Két rendőrautó üldözött egy gyorshajtó fekete BMW-t vasárnap délután a Városligetben, írja a Blikk. Végül az Ajtósi Dürer sornál kapták el a száguldozó autóst, aki megpróbált elfutni a hatósági felelősségre vonás elől. Az Rtl.hu szerint az üldözésben egy golfkocsis rendőr is részt vett, valamint egy látszólag civil, nem a hatóságok kötelékeibe tartozó férfi is beszállt a hajszába.

A Blikk munkatársa a Millennium Háza előtt volt szemtanúja az esetnek. Egy fekete BMW a Magyar Zene Háza irányából az Olof Palme sétányon száguldott autójával a Stefánia út és az Ajtósi Dürer Sor sarka felé, ott, ahol elvileg kizárólag gyalogosok közlekedhetnek. A környéken kisgyerekes családok, rolleresek és biciklisek is haladnak.

A filmbe illő jelenetek során a BMW haladt elől, utána a rendőrök szirénázva, és a fekete autó sofőrje egyáltalán nem lassított a sétányon haladók miatt, akiknek félre kellett ugrani. A BMW-s végül az Ajtósi Dürer sor és Stefánia út sarkától 50 méterre megállt, és elmenekült a kocsijából. Ám a rendőrök a Városligetben percek alatt elfogták, majd a Zichy Géza utca sarkán ültették a rendőrautó hátsó ülésére.

Az autóban tinédzserek utaztak, a 18 éves sofőr mellett két tizenéves ült még a kocsiban, őket a XIV. kerületi rendőrkapitányságra vitték, elszámoltatásuk folyamatban van. A rendőrök az autóvezetőt közrend veszélyeztetéséért vonhatják felelősségre. Az üldözés során személyi sérülés szerencsére nem történt, írja a Blikk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a következő tájékoztatást adta a lapnak:

„A fővárosi rendőrök 2023. szeptember 10-én 16 óra 48 perc körül egy autóst akartak igazoltatni a VI. kerület Andrássy út-Dózsa György út kereszteződésénél, azonban a sofőr a rendőri felszólításnak nem tett eleget, és tovább hajtott a Városliget területére. A szabálytalanul közlekedő autó követésébe több rendőri egység is bekapcsolódott, a kocsi a Városligeten keresztül nagy sebességgel, balesetveszélyesen közlekedett, végül a XIV. kerületben, az a Stefánia út és az Ajtósi Dürer Sor kereszteződésénél megállt. A sofőr a járműből kiszállt és gyalog menekült tovább, az egyenruhások azonnal elfogták. A követés során személyi sérülés nem történt. A fővárosi rendőrök az autó 18 éves vezetőjét és két utasát előállították, majd átadták a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnak.”

Az üldözésről egy olvasónk így írt: „Épp a családdal sétáltunk a Városligetben. Érthető módon, így vasárnap délután a nyári időben rengeteg család van kint. A Zene Házánál a Hősök tere irányából a Stefánia út felé egy fekete régebbi 5-ös BMW száguldott keresztül a ligeten, 2 rendőrautó üldözte. Csoda, hogy nem sérült meg senki.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!