Dagad az ortopédcipő-maffia ügye: újabb hét gyanúsítottat fogtak el

2023. szeptember 7. – 13:03

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 5-én 17 helyszínen tartottak akciót a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói az ortopédcipő-maffia ügyében. Budapest mellett Pest, Nógrád, Csongrád-Csanád vármegyékben, illetve az ausztriai Bludenz városában hajtottak végre kutatásokat és elfogásokat a rendőrök – írja a Police.hu.

Hét személyt fogtak el, köztük négy cégvezetőt, két orvost és egy asszisztenst. A nyomozók összesen tizenöt telefont és SIM-kártyát, nyolc számítógépet, tizenhét adathordozót foglaltak le, valamint kimentettek öt terabyte-nyi adatot is. Az akcióban összesen 140 rendőr vett részt, köztük négy osztrák.

Ahogy arról korábban írtunk, a rendőrség bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint többrendbeli személyes adattal visszaéléssel és magánokirat felhasználása miatt nyomoz. A gyanú szerint a szakorvosok a betegfelhajtók által hozott pácienseknek a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá, vagy sem, majd az ezek után járó állami támogatásokat jogosulatlanul visszaigényelték.

A nyomozás adatai szerint a most elfogott két ortopéd orvosnak ugyanaz volt az asszisztense, aki tartotta a kapcsolatot azzal a női cégvezetővel, akinek kft.-je gyógyászati segédeszközök kiskereskedelmével, valamint idősek és fogyatékosok ellátásával foglalkozott. A vállalkozó három gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó céggel állt jogviszonyban. A gyanú szerint a visszaélések a korábbi ügyekhez hasonló módon történtek:

Az orvosok általában különböző gyógyeszközöket és speciális intelligens kötszereket írtak fel olyan páciensek nevére, akik szakorvosi ellátásukon meg sem jelentek, és a segédeszközök használata számukra nem is volt indokolt.

A cégek ezek után igényelték vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) az állami támogatásokat. A három kft. két év alatt (2020 és 2022 között) több mint ezer páciens nevével visszaélve, közel 8500 segédeszközre vonatkozóan mintegy 400 millió forintot kapott így vissza jogosulatlanul.

A cégekkel kapcsolatban álló kiskereskedő kft. ebből a gyanú szerint 107 millió forintot kapott, a kft. ügyvezetője és hozzátartozói különböző jogcímeken összesen közel 19 millió forintot. Az asszisztens több mint 5 millió forintot kapott meg ebből, a pénzt kiskorú gyerekei nevére nyitott bankszámlaszámra kérte utalni.

A KR NNI nyomozói a most elfogott orvosokat, cégvezetőket és asszisztenst költségvetési csalással gyanúsították meg. A kiskereskedelemmel foglalkozó nőnek és az orvosírnoknak ezenfelül még üzletszerű vesztegetés miatt is felelnie kell. A hét gyanúsított közül négyet (a vállalkozó nőt, két cégvezetőt és az orvosi asszisztenst) bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték letartóztatásukat. Két orvos és egy cégvezető szabadlábon védekezik.

A most elfogott személyekkel együtt az ügycsoportnak mára 51 gyanúsítottja van: 20 orvos, 18 cégvezető, 9 alkalmazott és 4 orvosi asszisztens. Jelenleg heten vannak letartóztatásban, négyen bűnügyi őrizetben, hárman bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg a többiek szabadlábon védekeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!