Azt hitte, gyorsabb lesz a mentőnél, két ember halt meg miatta
2023. szeptember 5. – 13:56
A Székesfehérvári Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a gyorshajtása két személy halálát okozta. Kiderültek a részletek is a balesetről.
Az ügyészség közleménye szerint a vádlott dunaföldvári férfi 2021. szeptember 19-én este a családtagjainál tartózkodott. Az egyik hozzátartozó rosszul lett, ezért mentőt hívtak. A mentők a későbbi sértettet kórházba akarták vinni, ezt azonban a családtagok megakadályozták azzal, hogy majd ők gépkocsival elviszik a sértettet a kórházba.
A családtagok a férfit beültették a vádlott gépkocsijába, melyben négyen utaztak, de a biztonsági övet senki sem használta. A vádlott este az autóval Dunaújvárosban a 50 km/h-s sebesség helyett mintegy 120–133 km/h-s sebességgel száguldott, és a sebességét az egyik kanyar előtt sem csökkentette, írja az ügyészség.
A vád szerint a férfi a kanyarban az eltúlzott sebesség miatt elveszítette az uralmát a gépjármű felett, lesodródott az úttestről, és egy lámpaoszlopnak ütközött. Az ütközés következtében az autó kettészakadt, a jármű két utasa az autóból kizuhant. Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A gépkocsi további utasai 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.
A szakértői vizsgálat megállapította, hogy ha a vádlott a megengedett sebességgel közlekedett volna, úgy a baleset nem következik be. A vádlott vérében a balesetet követően amfetamint mutattak ki, ami azt jelenti, hogy a vezetés megkezdése előtt a férfi kábítószert fogyasztott, azt azonban igazolni nem lehetett, hogy a baleset időpontjában kábítószer befolyása alatt állt volna.
Az elkövető büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd.