Az őszi félév kezdete előtt pár nappal elbocsátották a Budapesti Metropolitan Egyetem három oktatóját

2023. szeptember 1. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány nappal az őszi félév kezdete előtt dr. Kovács Attila dékán elbocsátotta a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) három oktatóját, Gócza Anitát, Gayer Zoltánt és dr. Murai Andrást, a Kommunikáció és Médiatudomány szakot is magába foglaló Kommunikáció-tudományi Intézet vezetőjét – írta a Média1.

Murai 2010 óta tanított a korábban a Budapesti Kommunikációs Főiskola néven működő intézményben. Több mint egy évtizeden át vezette a Kommunikáció-tudományi Intézetet, és ő volt a vezetője az Újságírás Központnak is. Gócza Anita főállású mestertanár volt az egyetemen, emellett a Hvg szerzője is. A Hvg-nek azt nyilatkozta, hogy teljesen váratlanul érte az elbocsátás, de nem akar bővebben nyilatkozni a történtekről. Gayer Zoltán docensként oktatott a METU-n.

Az elbocsátások azt követően történtek, hogy az év elején dr. Kovács Attila, a kormányközeli think-tank, az Alapjogokért Központ EU-s kutatási igazgatója vette át a dékáni posztot Papp-Váry Árpád marketingkommunikációs szakembertől.

A METU a Média1 megkeresésére közleményben reagált az elbocsátásokra. Ebben azt írták, hogy az egyetem szenátus augusztus eleji döntése értelmében az Üzleti, Kommunikációs és Turizmus Kar új szervezeti struktúrában működik tovább.

„A Szenátus döntése szeptember 1-jei hatállyal lépett életbe, így ennek az átalakulásnak a részeként közös megegyezéssel történő jogviszony megszüntetésre tettünk javaslatot az említett oktatók számára a tegnapi nap folyamán, amelyben egyébként a munka törvénykönyvénél kedvezőbb kondíciókat javasoltunk. A megújult Marketing és Kommunikáció-tudományi Intézetet dr. Dér Csaba Dezső vezeti, aki 2008-tól főállású oktatóként vesz részt az egyetem életében marketing területen, elsősorban reklám és PR szakirányon” – írta az egyetem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!