10 milliárdból épül akkumulátor-újrahasznosító Alsózsolcán, a felét az állam fizeti

2023. augusztus 29. – 15:29

Másolás

Vágólapra másolva

Akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szlovéniában. A cég ezzel a tízmilliárd forint értékű beruházással évi tízezer tonna akkumulátort lesz képes újrahasznosítani Alsózsolcán, a kétszáz új munkahelyet teremtő projektet a kormány 4,7 milliárd forinttal támogatja.

Szijjártó szerint így az elektromos akkumulátorgyártás teljes egészében környezetterhelés nélkül mehet végbe, és az elektromos akkumulátorok újrahasznosítása is biztosított lesz.

Magyarország hamarosan a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz, elsősorban a nagy keleti beruházások nyomán, emlékeztetett Szijjártó, hozzátéve, hogy az Andrada-csoport a magyarországi környezetvédelmi szabályoknál négyszer szigorúbb előírásokat tart önmagára nézve kötelezőnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!