Nemcsak nem készült el időben az állami pénzből támogatott pogányi hotel, de a kivitelező is tönkrement

2023. augusztus 29. – 15:32

Másolás

Vágólapra másolva

Felszámolási eljárást indítottak a Fideszhez közelinek tartott B Build & Trade Kft. ellen, írja az Átlátszó. A cég több közpénzes beruházásban érdekelt volt, ezek azonban elakadtak: az egyik ilyen a Pogányban épülő négycsillagos Relax Hotel, amelyre 3,9 milliárd forint támogatást adott az állam.

A hotelt tavaly át kellett volna már adni, a lap úgy tudja, a csúszás mellett ráadásul az alvállalkozók jelentős része nem lett kifizetve. A helyszínen az Átlátszó szerint nincs már mozgás, a helyiek sem látták hónapok óta építkezés nyomait. A beruházás nagyjából 73%-on megállt – pedig tavaly nyáron még arról volt szó, hogy hamarosan át fogják adni.

Az MPHH Hotel Invest Kft. kapta meg az MTÜ pályázatán a 3,9 milliárd forintos támogatást a Relax Hotelre: a cég két alapítója Hoffmann Henrik és Márton Péter. Előbbi a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, utóbbi cégébe, a Zsálya Hotel Kft.-be pedig 2021-ben szállt be Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség volt vezérigazgató-helyettese lett a cégvezető – a Zsálya Hotel ennek ellenére nyereséget nem hozott.

Épült, leállt, épül

A hotel a Pécs és Villány közelében lévő Pogányon épül egy 22 hektáros zöldterületen. Itt található a 8 szobás Zsályaliget Hotel is, ez a két épület adja az összesen száz szobát – az MTÜ ugyanis százszobás hotelekre adott állami támogatást korábban. A 92 szobás Relax Hotel az ígéret szerint egy wellness szálloda lenne kültéri és beltéri medencével, de a három épületrészben konferenciaterem, étterem, bowling és vetítőterem is helyet kap.

A Relax Hotel kivitelezését 2021 elején nyerte meg a B Build & Trade Kft, majdnem 4,3 milliárd forintos ajánlattal. A cég a többi pályázat alá ígért: aztán nem várt kihívások elé nézett így az anyaghiány, szállítási határidők extrém elnyúlása. Emellett pedig „az építőipari költségek jelentős nehézségekkel néztek szembe” az ekr.gov.hu-ra feltöltött legfrissebb dokumentumok szerint.

Gajda Tibor az Átlátszó kérdésére azt mondta, tavaly be kellett volna már fejezni a hotelt. Sokáig türelmesek voltak ugyan a céggel, idén tavasszal azonban rendkívüli felmondással megváltak a B Build & Trade Kft.-től.

„A szerződés-megszüntetés oka, hogy a teljesítési véghatáridőhöz (2022. július 10.) képest a csúszás olyan jelentős mértékű volt, amely a projekt sikeres befejezését kockáztatta. A projekt kivitelezése extrém módon lelassult, amely kiegészült azon alvállalkozói jelzésekkel, hogy a generálkivitelező fizetési problémákkal küzd. A kivitelező ügyvezetője a felmondást megelőző héten jelezte felénk szóban, hogy a projekt végrehajtására nem képes”

– írta a lapnak Gajda. A szerződés felmondását egy új tender követte, ezt a Paralelbau Kft. nyerte el, akik 180 napot kaptak a befejezésre. A projekt befejezésének határideje a támogatás szerint 2024 vége, a tervek szerint a hotelt jövő tavaszra már átadják.

Ralibajnokból NER-kedvenc

A B Build & Trade Kft. egyébként Benik Balázs ralibajnok cége, a cég pedig a pécsi közbeszerzéseken feltűnően sikeres volt abban az időszakban, amikor fideszes volt a városvezetés. A 24.hu 2019-es gyűjtése szerint a cég pár év alatt összesen több mint 2,4 milliárd forintért dolgozott pécsi beruházásokon. Elnyerte 3 milliárd forintért az új pécsi vásárcsarnok megépítését is, valamint például kft. nettó 1,8 milliárd forintért végezhette el a Pécsi Labdarúgó Utánpótlás Akadémia generálkivitelezési munkáit is.

Tavaly azonban az 5,7 milliárdos forgalom mellett már 2,2 milliárdos veszteséget produkált a cég, idén júniusban pedig felszámolás alá került. Közben két végrehajtás is indult ellenük. Beniket kereste az Átlátszó, ő azonban azt mondta, már nem ő az ügyvezető, nem nyilatkozhat. A pogányi hotel mellett két pécsi beruházás is megakadt a helyi NER-kedvenc kivitelezőnél: erről cikkünkben itt írtunk hosszan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!