Fittyet hányt a kormányhivatal a süllyedő újbudai utcával kapcsolatos figyelmeztetésekre

2023. augusztus 29. – 18:28

Fittyet hányt a kormányhivatal a süllyedő újbudai utcával kapcsolatos figyelmeztetésekre
Fotó: László Imre / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Öt alkalommal is jelezte a XI. kerületi polgármesteri hivatal jegyzője a kormányhivatalnak 2023 januárja óta, hogy gondok vannak a Barackfa utcában, írja a Facebookon a kerület polgármestere. László Imre szerint előrelépés azonban csak az út drasztikus megsüllyedése és a sajtóhírek nyomán történt.

A területen apartmanszálloda épül, a kivitelezés azonban lassan halad.

Az ott lakók szerint azért süllyedt meg az útszakasz, mert az építkezésen támfal helyett csak egy vékony betonréteggel fedtek le egy veszélyes szakaszt.

A fővárosi kormányhivatal emberei a helyszínen jártak, és leállították az építkezést, ennek ellenére a munka másnap folytatódott.

„A Rupphegyi Ingatlanfejlesztő Kft. 2017. 06. 09-én kapott építési engedélyt a területen egy 120 egységes apartmanszállodát és sportközpontot magában foglaló épületegyüttesre. A jelenlegi problémák már a kivitelezés megkezdését követően, a munkagödör kiemelése után jelentkeztek, mivel annak szabályos megtámasztását a kivitelező nem végezte el, így a partfal tetején a Barackmag utcai járda és úttest csúszásnak indult” – írja a polgármester.

László Imre szerint a kialakult helyzet megnyugtató rendeződéséig nyomon követik a fejleményeket, és lehetőségeik szerint mindent megtesznek, hogy a beruházó a veszélyhelyzetet minél hamarabb megszüntesse, és a környéken élők újra biztonságosan használhassák a Barackmag utcát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!