Egy hét alatt több tíz centit süllyedt a XI. kerületben egy útszakasz

2023. augusztus 25. – 21:13

Másolás

Vágólapra másolva

Alig egy hét alatt több 10 centit süllyedt egy XI. kerületi útszakasz a Barackmag utcában – számolt be az RTL Híradó. Egy nap alatt több mint duplájával süllyedt lejjebb a terület, mondta Görög András MSZP-s önkormányzati képviselő a csatornának. A területen apartmanszálloda épül, a kivitelezés azonban lassan halad.

Az ott lakók szerint azért süllyedt meg az útszakasz, mert az építkezésen támfal helyett csak egy vékony betonréteggel fedtek le egy veszélyes szakaszt.

Az Újbudai Védegylet elnöke is az utcában lakik. Szerinte a fővárosi kormányhivatal emberei csütörtökön a helyszínen jártak, és leállították az építkezést, ennek ellenére a munka reggel folytatódott.

A kormányhivatal a csatorna megkeresésére azt mondta: már hétfőn leállíttatták a kivitelezést, csütörtökön a tiltás ellenére folyt a munka, de a veszélyhelyzet megszüntetéséig felfüggesztették az építkezést, és folyamatosan ellenőrizni fogják a helyszínt. A kivitelező nem válaszolt a megkeresésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!