Hajléktalangyilkosságok a legélhetőbb szegedi lakótelep árnyékában – harminc év után költöznie kell a Máltai melegedőjének

2023. augusztus 26. – 14:00

Hajléktalangyilkosságok a legélhetőbb szegedi lakótelep árnyékában – harminc év után költöznie kell a Máltai melegedőjének
Mécses a május végi gyilkosság helyszínén – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szeged legutóbbi közgyűlésén abszolút többséggel fogadta el a képviselőtestület a szegedi önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat között létrejött megállapodást, amely szerint a szeretetszolgálat által működtetett, hajléktalanok számára fenntartott nappali melegedőt harminc év után a Csanádi utcából a Tisza másik oldalára, a külvárosba, a Bajai útra költöztetik. A döntés alapja a lakossági panaszáradat volt, amelyből egyformán jutott az önkormányzatnak és a szolgálatnak is. Éveken át tartó egyeztetések után idén sikerült találni egy megfelelő bázist, ahol tovább munkálkodhatnak a máltaiak.

Az Odessza városrészi épületet még 1993-ban bocsájtotta díjmentesen Szeged önkormányzata a Máltai Szeretetszolgálat rendelkezésére. „Az intézmény pótolhatatlan szociális munkát végez azért, hogy a legelesettebbek számára segítséget tudjon nyújtani” – mondta lapunknak Mihálik Edvin, a környék momentumos önkormányzati képviselője. Az intézményben élelmiszerbank is működik, vagyis ott fogadják és tárolják az élelmiszeradományokat, illetve ott is osztják ki azt a rászorulóknak.*

Az elmúlt években nagyon sok lakossági visszajelzést kapott az önkormányzat azzal kapcsolatban, hogy az itt élők döntő többsége úgy gondolja, az intézmény nem jó helyen van, hiszen a közelben három óvoda, két iskola és egy bölcsőde is található, és a melegedő a városrész legfrekventáltabb részén helyezkedik el. A képviselő szerint a lakosság leginkább egyes hajléktalanok zavaró és hangos viselkedése miatt panaszkodott, ami a környéken lévő iskolák és óvodák miatt a térség egyik legfőbb megoldandó problémájává lett.

Kerekasztal

Mihálik 2019-es megválasztása óta a nappali melegedő és az ellátottakkal kapcsolatos panaszok jelentették az egyik legfőbb kihívást, aminek orvoslására kerekasztalt hívott össze a szeretetszolgálat, a polgárőrség, a rendőrség, az önkormányzat szociális irodája és a helyi lakosok bevonásával.

Megállapodtak a rendőrség újszegedi kollégáival, hogy a nappali melegedő környékén sűrűbben járőröznek majd, ennek eredményeképp többször is állítottak elő randalírozó és ittas hajléktalanokat. Napirendre tűzték az intézmény költözését is, csak sokáig nem találtak megfelelő méretű, a lakóövezettől messzebb fekvő épületet, amelyet használatba lehetne venni.

A Bajai úti ingatlan, ami öt kilométerre van a mostani melegedőtől, a város szélén – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
A Bajai úti ingatlan, ami öt kilométerre van a mostani melegedőtől, a város szélén – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

„Az idei évre szabadult fel annyi kapacitás az önkormányzat tulajdonában lévő, korábban is hajléktalanellátással összefüggő feladatot végző Bajai út 13. szám alatti ingatlanokban, hogy

fel tudjuk ajánlani azt cserére a Máltai Szeretetszolgálatnak”

– mondta Mihálik, aki hangsúlyozta, hogy az ételosztási tevékenységet a Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportja év végéig a jelenlegi ingatlanban, a nappali melegedő szolgáltatást pedig terv szerint szeptember 1-től a Bajai úti épületben fogja végezni.

Tízmillióval támogatják

Az új helyet, bár jó állapotban van, az önkormányzat fel is újítja. Ez nagyobb is, mint a jelenlegi, így mindenki abban bízik, hogy a szeretetszolgálat jobban tudja végezni a munkáját és csökkenni fog a lakossági panaszok száma is.

Az ingatlancserét az önkormányzat kezdeményezte, amit a szeretetszolgálat rugalmasan fogadott, mivel ők is számtalan negatív visszajelzést kaptak az újszegediektől, ami némiképp nehezítette a szociális munkát. „Úgy gondoljuk, hogy a gazdasági válság következményeként nem fog csökkenni az igény a Máltai Szeretetszolgálat által Szegeden végzett szociális tevékenységre a következő években. Éppen ezért nagyon fontos, hogy olyan helyszínen tudják folytatni a tevékenységüket, ahol lakossági konfliktusoktól mentesen dolgozhatnak” – mondta a képviselő.

A Máltai mostani melegedőjének bejárata a Csanádi utcán – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
A Máltai mostani melegedőjének bejárata a Csanádi utcán – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

A Máltai Szeretetszolgálat reméli, hogy a hajléktalanellátást az új helyen is legalább ugyanekkora hatékonysággal tudják majd végezni. Az új ingatlan felújítására az önkormányzat 10 millió forintos támogatást ad, az épületet a szeretetszolgálat ingyenesen használhatja majd. Ezen felül az önkormányzat az Algyői út 3. szám alatti helyet is a máltaiak szegedi csoportjának rendelkezésére bocsátotta. „Itt fog működni ezentúl az élelmiszerbank és a ruhaosztás, a szociális segítségnyújtás” – árulta el Mihálik.

Komfortzóna és honvágy

A Csanád utcai melegedő környékén élő lakók is üdvözölték az intézmény költözését. „Úgy gondolom, hogy épp ideje volt már, tarthatatlan volt ez az állapot, ami a környéket jellemezte, főleg a városrész felújítása után” – mondja egy, a melegedőtől néhány utcára lakó nő. Egy másik helyi arra panaszkodott, hogy a Máltai épülete és a Szolgáltató sor végén lévő CBA között gyakorlatilag egy „hajléktalanfolyosó” alakult ki.

„A padokat az első perctől fogva ellepték, maguk köré szemetelnek, arra sem képesek, hogy elsétáljanak a legközelebbi kukáig”

– meséli, de mint mondta, a szolgálat épülete mögötti Sparnál egy padot már el is távolított a város, mert rendszeresen hányással vagy ürülékkel volt összekenve – mindezt egy évvel azután, hogy az említett padot odatették.

A melegedő hátsó kerítése – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
A melegedő hátsó kerítése – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

A lakókkal ellentétben a Csanádi utcára szokott hajléktalanok már kevésbé örülnek az áttelepítésnek. Leginkább azért, mert ezzel lényegében kikerülnek a komfortzónájukból, úgy érzik, hogy a „világ szélére akarják rakni őket”. Egyes rászorulók szerint a szeretetszolgálat dolgozói sem repesnek különösebben a helyváltoztatás miatt.

Ezt maguk a munkatársak sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták, mivel jogi korlátok miatt nem állt módjukban nyilatkozni. A régi épület sorsa még nem dőlt el, egyelőre csak kiürítik, de azt követően akár értékesíthető is lesz.

Veszélyes környék

Újszeged életét nemcsak a kialakult helyzet árnyékolja be, de az elmúlt években számos, hajléktalanokat érintő erőszakos cselekmény is történt a környéken. 2020 őszén egy pár halálra vert egy hontalant a Tisza árterében, 2021 elején pedig egy frissen szabadult hajléktalan férfi támadott rá két társára, és ölte meg őket egy bozótvágóval. Legutóbb, május végén

a rendőrség bukkant egy hajléktalan holttestére

a Csanádi utca végén, a régi vasútállomás közelében. Az ügyben két nőt és egy férfit vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint durva szóváltásokat követően verték halálra ismerősüket.

Az eset kapcsán a városrész képviselője nyílt levelet is írt Pintér Sándor belügyminiszternek, számonkérve rajta 2010-ben tett ígéretét, miszerint két hét alatt rendet teremt Magyarországon. Mihálik arra kérte Pintért és Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy tegyenek határozott lépéseket az újszegedi vasútállomás környékének rendezése és a közbiztonság javítása érdekében.

Újszegeden már évek óta nagyobb a rendőri jelenlét a zűrösebb környékeken. A képviselő kérdésünkre azt mondja, hogy az eddigi esetek, ahogy a legutóbbi gyilkosság is a lakosságtól elzárt, állami magánterületen történtek, ahol a járőrözés viszont kevésbé gyakori. „Az újszegedi polgárőrséget a kérésemre az elmúlt években is külön támogatta az önkormányzat, hiszen mi ennyiben tudjuk támogatni a közrend védelmét.”

Hogy a zűrösebb környékeken gyakrabban járőröznek, azt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette. A nemrég történt gyilkosság után annyit árultak el, hogy ezentúl valószínűleg a vasútállomás környékén is aktívabb jelenlétet fognak biztosítani, azonban mindenhol nem tudnak ott lenni.

Szolidaritásra van szükség

Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire vonhatók felelősségre bármilyen rongálásért azok az emberek, akik tulajdonképpen kiestek a társadalomból, és sokszor a mindennapi túlélésért küzdenek. Gyakran lehet találkozni azzal a véleménnyel, hogy az ilyen emberek elsősorban önmaguknak köszönhetik azt, hogy idáig jutottak, és ezért nem a társadalom felelőssége segíteni rajtuk.

A Máltai nappali melegedője nem csupán az alapvető létszükségletek ellátására kínált lehetőséget a rászorulók számára, hanem egyfajta szociális közeget is jelentett. Ez azért is nagyon fontos, mert az otthontalanná vált emberek egyik legnagyobb krízise pont az, hogy nincsenek rendes, minőségi emberi kapcsolataik.

Nagy Terézia, a Szegedi Tudományegyetem Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszékének docense azt mondta, a hajléktalanok szemszögéből nézve nem tartja a legjobb megoldásnak a külvárosba költözést. „A problémás emberektől való visszahódítása a köztérnek régóta cél, az eszközök azonban nem minden esetben humánusak: ne legyenek itt, de nem mondjuk meg, hogy hol legyenek. Legyenek távol a város frekventált, a középosztály és a turisták számára elérhető tereitől,

de nem gondolnak arra, hogy a frekventált terek adnak lehetőséget a hajléktalanoknak is a megélhetésre, a kapcsolódásokra, az integrációra”

– fejti ki a szakember, aki úgy látja, hogy a költöztetés egyfajta szőnyeg alá söprésnek is tűnhet a városvezetés és a lakosság részéről.

Szerinte jóval nagyobb szolidaritásra és empátiára lenne szükség, mivel az utcán élő emberek közül sokan mentális betegségek, erős addikciók és emberi kapcsolatok hiánya miatt nem találnak semmilyen kapaszkodót az életükben. „Elérhető higiéniás blokkokat kell telepíteni, és kiterjeszteni az olyan szolgáltatásokat, amely az utcán élők mentálhigiénéjével is tud foglalkozni. Ebbe beletartozik az utcai szociális munkától az elérhető pszichiátriáig és közösségi pszichiátriáig sok minden.”

*FRISSÍTÉS 2023. 08. 29. – 13:30

A cikk megjelenése után a Máltai Szeretetszolgálat jelezte, hogy a momentumos Mihálik Edvin nyilatkozatával ellentétben élelmiszerbank nem működik a Csanádi utcai épületben, és az új helyen sem fog. „Az üzletekben el nem adott élelmiszereket minden nap a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei hozzák el négy szegedi nagyáruházból és ugyanők osztják ki a hét hét napján (tehát szombaton és vasárnap is) a rászoruló embereknek” – írták.

Beszámoltak arról is, a Szeretetszolgálat még el sem költözött a Csanádi utcai épületből, de az önkormányzat már döntött az Újszeged központjában található ingatlan értékesítéséről is.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!