L.L. Junior és G.w.M a Petőfi hídon száguldozott, a rendőrség eljárást indított

2023. augusztus 25. – 14:48

Másolás

Vágólapra másolva

Eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság Lesi László Csaba, ismertebb nevén L.L. Junior ellen egy Instagramon megosztott videó miatt, amit a zenész vezetés közben készített csütörtök este, amikor is 100 km/órával hajtott át Budáról Pestre a Petőfi hídon, tudta meg a 24.hu. A hatóságok vizsgálják a felvételek tartalmát.

A történetnek ez csak az egyik része, ugyanis a videón feltűnik egy másik autó is, amire L.L. Junior felhorkantva csak annyit mond, hogy:

„Ezek a BMW-sek, gyerekek! 130-cal, döbbenet! Ki ez?”

A válaszra nem kell sokat várnunk, a felvételen jól látszik, hogy a másik kocsi sofőrje G.w.M, aki jókedvűen integet a kormány mögül barátjának.

A gyorshajtás az idei nyár legforróbb témája volt, miután halálra gázoltak egy szabályosan közlekedő biciklist az Árpád hídon. A tragédia körülményeivel és a következményekkel mi is több cikkben foglalkoztunk. Magyarország egyelőre hatástalanul küzd a gyorshajtók ellen, ebben a cikkünkben írtunk részletesen arról, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy érdemi változás történjen.

A történtekkel kapcsolatban keressük L.L. Juniort, amennyiben válaszokat kapunk, cikkünket frissítjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!