Nem bilincselték meg, de ügyvédje szerint nem volt arányos a rendőri intézkedés a Szigeten a kormányközeli, milliárdos vállalkozó ellen

2023. augusztus 24. – 09:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem bilincselték meg, de a felkarját eltörték annak a „befolyásos, kormányközeli rokonsággal rendelkező”, milliárdos vállalkozónak, aki ellen még augusztus 13-án hajnalban kellett intézkedniük a rendőröknek a Sziget Fesztivál bejáratánál, a K-híd közelében – derül ki abból a levélből, amit a Telexnek küldött szerdán késő este a férfi ügyvédje. Steiner Tamás azt írta, hogy az eseményről szóló, a sajtóban megjelent állítások, híresztelések nem felelnek meg a valóságnak.

„Többek között, a hatósági iratok alapján megállapítható, hogy nem került sor megbilincselésre, az iratok nem tartalmaznak olyan tényt, adatot, mely szerint ügyfelem baráti, rokoni, ügyvédi kapcsolataival fenyegetőzött volna. Ügyfelem felkarját eltörték. Az intézkedések nem voltak jogszerűek, szakszerűek, illetve arányosak”

– írta az ügyvéd. „Meg kívánom jegyezni, hogy ügyfelem nem közszereplő, alapvető személyiségi jogait súlyosan megsértették” – tette hozzá Steiner Tamás, akit kerestünk telefonon is, de a közleményen kívül mást nem akart mondani az ügyről.

A rendőrség a Telexnek hivatalosan is megerősítette múlt héten, hogy intézkedtek egy férfivel szemben augusztus 13-án, a Sziget Fesztivál bejáratánál, a K-híd közelében. Azt írták, hogy „a Sziget Fesztivál biztosítási feladataiban részt vevő rendőrökhöz augusztus 13-án 0 óra 35 perckor ment oda egy férfi, aki feljelentést akart tenni a biztonsági őrök ellen, mert azok szerinte indokolatlanul távolították el a rendezvényről.

A férfi korábban megszegte a rendezvény viselkedésre vonatkozó előírásait, és nem volt hajlandó távozni. A rendőrök közölték a férfivel, hogy panaszt a biztonsági cég vezetőjénél, míg feljelentést a közeli óbudai kapitányságon tehet. A férfi ezt sérelmezte, és azt mondta, feljelenti a rendőröket is. Ilyen esetben a rendőröket írásos jelentési kötelezettség terheli, ezért szükségessé vált a férfi személyazonosságának megállapítása.

A férfi többszöri felszólítás ellenére sem igazolta magát, ezért a rendőrök közölték vele, hogy előállítják. A férfi a jogszerű intézkedéssel szemben ellenszegült, ezért a rendőrök a felszólítás után testi kényszert alkalmaztak, megbilincselték, előállították, és igazolás megtagadása miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene”.

A BRFK azt is közölte, hogy a férfit megszondáztatták, ez pozitív értéket mutatott. A vállalkozó az igazoltatás után karfájdalomra panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá, akik kórházba vitték. Az esettel kapcsolatos parancsnoki kivizsgálás az intézkedést jogszerűnek, szakszerűnek és arányosnak minősítette. A BRFK értesítette az ügyészséget is.

A Telexnek az Országos Mentőszolgálat megerősítette, hogy kórházba vitték a férfit. Röviden ennyit írtak: „A jelzett címről egy fiatal férfit szállítottunk kórházba végtagsérülés miatt. A diagnózis és súlyossági fok meghatározása a kórházi vizsgálatok után lehetséges.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!