Idén kivételesen Orbán Viktor is ott lesz a Tranzit Fesztiválon, de a sajtót most sem engedik be

2023. augusztus 21. – 10:34

Idén kivételesen Orbán Viktor is ott lesz a Tranzit Fesztiválon, de a sajtót most sem engedik be
Orbán Viktor a kőszegi Tranzit Fesztiválon 2012. augusztus 25-én – Fotó: Burger Barna / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor is ott lesz az idei tihanyi Tranzit Fesztiválon, a miniszterelnök péntek délután 17:30-kor lép fel – a sztárvendéget hétfő reggel jelentették be a rendezvény Facebook-oldalán.

Tusványos mellett a Tranzit Fesztivál a Fidesz másik meghatározó nyári közösségi eseménye 2009 óta. „A jobboldali közösségek, így a Tranzit is jó párat megad azokból a dolgokból, amelyek fontosak az életben. Szövetségeket, bajtársiasságot, és ami a legfontosabb, cselekvési lehetőséget az ország érdekében” – mondta a rendezvényről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az Origónak a napokban.

A Tranziton miniszterek és országgyűlési képviselők is jelen szoktak lenni, Orbán Viktor azonban az elmúlt években kihagyta a rendezvényt. Amikor járvány miatt 2020-ban elmaradt Tusványos, a terv az volt, hogy Tihanyban szűkebb körben tartja meg Orbán a szokásos nyári beszédét. A tihanyi fesztivál egyik szervezője azonban az utolsó pillanatban elkapta a vírust, és lefújták az egész rendezvényt.

Legutóbb 2012-ben, azaz tizenegy éve lépett fel a miniszterelnök a Tranziton, ahol a Hvg.hu tudósítása szerint arról beszélt, hogy csak azt a gazdaságpolitikai irányt tartja lehetségesnek, amelyet kormánya választott. „Az irány felülvizsgálata szükségtelen, sokkal inkább a kitartás mellett vagyok” – fogalmazott akkor Orbán.

Hetekkel ezelőtt szerettünk volna regisztrálni az idei rendezvényre, hogy Tusványoshoz hasonlóan élőben tudósíthassunk az ottani programokról is. A szervező Kommentár Alapítvány azonban azt válaszolta:

„a Tranziton médiapartnerekkel dolgozunk, regisztrációt csak nekik tudunk biztosítani”.

A legérdekesebb vitákat, előadásokat azonban ígéretük szerint a Tranzit Facebook-oldalán élőben közvetítik. Tavaly is hasonló indokkal utasították vissza a regisztrációnkat, a legfontosabb beszélgetésekről itt számoltunk be.

A csütörtök este kezdődő rendezvény teljes programja még nem ismert, de a Tranzit Facebook-oldala szerint idén is lesz több vita kormánypárti és ellenzéki politikusok között. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Lukács László Györggyel, a Jobbik frakcióvezetőjével, Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője pedig Tompos Mártonnal, a Momentum országgyűlési képviselőjével ül le vitázni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!