Lerövidítették VV Aurelio börtönbüntetését

2023. augusztus 16. – 09:44

Lerövidítették VV Aurelio börtönbüntetését
Fotó: RTL Sajtóklub

Másolás

Vágólapra másolva

Lerövidül a börtönbüntetése a tavaly február óta börtönben ülő VV Aureliónak, írja a Blikk a Hot magazinra hivatkozva.

A ValóVilág hatodik szériájának győztesét kábítószer-fogyasztásért és emberrablásért ítélték el 2021 novemberében, a két ügy miatt összesen 3 év 5 hónap börtönbüntetést kapott. Aurelio ügyvédje a bulvárlapnak elmondta, hogy a büntetés-végrehajtási bíró nemrég hozta meg döntését, amely szerint az egykori villalakó teljesítette a törvényi feltételeket, azaz jó magaviselete és a törvénytisztelő életmódra való hajlandósága miatt az emberrablásért kiszabott büntetése kétharmad részének letöltésével idén augusztus 17-től lehetővé tette számára a feltételes szabadságra bocsátást.

Ugyanakkor viszont mivel a celeb

„ezt a bűncselekményt a saját fogyasztására szánt, csekély mennyiségű kábítószer birtoklása miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, ezért az emiatt kiszabott 1 év 2 hónap börtönbüntetés végrehajtását teszi most foganatba a büntetés-végrehajtási intézet. Aurelio tehát még nem szabadul, hanem a második büntetését kezdi meg”

– mondta Galgóczi Zoltán ügyvéd.

Aurelio az ügyvéd szerint minden erejével küzd azért, hogy jó útra térjen, a börtönben részt vett egy önkéntes drogterápián is. Az egykori VV győztes a Hotnak azt mondta, a büntetés-végrehajtási bíró döntése erőt adott neki, „átvisz a mélypontokon, hiszen nagyon hiányoznak a szeretteim”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!