Jogerősen elmarasztalták a Metropolt a hajléktalanokról írt kirekesztő cikke miatt, megjelent egy újabb

2023. augusztus 16. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva



Két év után véget értek a Metropol által készített „Koldustérkép” miatt indult jogi eljárások – írta közleményében az Utcajogász Egyesület. A 2021. augusztusi cikk után a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa bírsággal sújtotta a Metropolt kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-t, ezek után a kiadó bírósághoz fordult.

A pert a Mediaworks 2023 júniusában jogerősen elvesztette, és 250 ezres bírságot is kell fizetnie. A Metropol a tárgyalásokon úgy érvelt, hogy szerinte ez a tartalom nem megbélyegző. A bíróság ítélete ellenére a cikk továbbra is változatlan tartalommal érhető el a Metropol honlapján.

Az Utcajogász kiemeli: a lap nemcsak hogy nem hajtotta végre a bíróság döntését, hanem 2023. július végén „Csövesterror” címmel újabb kirekesztő cikket tett közzé. Az egyesület most is sérelmezi, hogy az újság ezúttal sem kérdezi meg a hajléktalan embereket, és ismételten a hozzájárulásuk nélkül készít felvételeket emberekről, akiket hajléktalanként mutat be. Állításait változatlanul névtelen véleményekre alapozza.

Az előző megbélyegző cikkhez képest annyi változás van, hogy megszólaltatják a Miklós utcai hajléktalanközpont intézményvezetőjét és egy óbudai fideszes képviselőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!