„Bűnös pénzpocséklás” – mondta Iványi a Mészáros-féle NER-szuperjachtról

2023. augusztus 15. – 13:40

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar államot olyan emberek irányítják, akiknek tisztességes demokráciában és jogállamban hosszú időre börtönben lenne a helyük – jelentette ki Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke az általa összehívott nemzetközi sajtótájékoztatón a Népszava beszámolója szerint.

Iványi elmondta, hogy az adóhatóság kamat és egyéb tartozások címén 175 millió forintot vont el tőlük, emiatt pedig ebben a hónapban nem tudnak egy összegben fizetéseket utalni kb. ezer munkavállalójuknak. Ezért krízisalapot hoznak létre, hogy legalább részben pótolni tudják a legrosszabb helyzetben lévő dolgozóik bérének egy részét.

Iványi a Mészáros Lőrinc-féle új szuperjachtról, a Rose d'Orról is beszélt, „bűnös pénzpocséklásnak” nevezte a 27 milliárd forintba kerülő hajót. Ebből a pénzből évekig fenn lehetne tartani Iványiék teljes intézményrendszerét iskoláktól a templomokig. A jacht megtankolása 81 millió forintba kerül,

„kicsivel több mint két tankolás ára, amit most elvontak tőlünk”

– mondta a lelkész, aki szerint ők többször is megpróbáltak megegyezni a kormánnyal, de Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még csak nem is válaszol a levelükre. Iványi szerint gondjaik abból fakadnak, hogy a kormány újra és újra megváltoztatta az egyházi törvény feltételeit, elvették tőlük az egyházi minősítést, majd az ebből származó kárukat bírósági döntések ellenére sem térítették meg. Iványi szerint az állam 12 milliárddal tartozik nekik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!