Az elsők között másztunk be a Lánchíd alá, hogy megnézzük, mi változott a felújítással

A Lánchíd pesti hídfőjének déli oldalán találkozunk Fazekas Jánossal, a hídmesterrel. Míg fotósunk megérkezik, lesétálunk a partra, hogy megnézzük, mit látunk alulról. Mint elmondja, a felújítás után lényegében két ponton tudja majd vizsgálni a hídszerkezetet: a hídfők alatti, mély horgonykamrában, valamint a pillérek oldalán, az úttest alatti kezelőjárdán lehet megnézni a fontos elemeket. Ide megyünk majd mi is.

A partról is jól látszik a híd új, feszes hasa. Feltűnő, hogy középről kihúzták a nagy átmérőjű gáz- és vízcsöveket, ezek most más úton jutnak át a Dunán. Most üresen tátonganak a szerkezetben a fél méter átmérőjű lyukak. „Nem volt túl szerencsés a híd alján vezetni a gázcsövet” – fűzi hozzá a hídmester.

A híd ránézésre mintha karcsúbb lenne (lehet, hogy csak megszoktuk az alá erősített szerelőpaneleket), de az biztos, hogy jóval könnyebb. Az úttestet alkotó vastag vasbeton pályalemezeket ugyanis jóval könnyebb acéllemezekre cserélték, ezért a Lánchíd vesztett a súlyából nagyjából 10-15 százaléknyit, és az íve egy hajszálnyival megnőtt. (Az eredeti állapothoz képest csak 1-2 centivel magasabb a híd közepén a szerkezet.)

Megérkezik Bődey kolléga, aláereszkedhetünk a hídfő alatti horgonykamrába. Ehhez egy rozettás fémajtón kell bejutni (a rések a szellőzés miatt vannak), majd új fémlépcsőkön mászunk le a mederszintig. Itt találhatók a láncvégek egy gigantikus öntöttvas saruhoz erősítve. A Lánchíd testét ugyanis a láncok tartják, amik a folyó felett a pillérek tetején támaszkodnak, a két hídfő alatt pedig a horgonykamrákban vannak lerögzítve. Egy-egy láncvégi sarupárra ezer tonna feszítőerő hat, a négyre összesen négyezer – tudjuk meg Fazekas Jánostól.

A láncokhoz a felújítás során nem nyúltak, mert megtízszerezte volna a költségeket a felváltásuk. Most elvileg 30 évig jó lesz a híd, de aztán a tartóláncokhoz is hozzá kell nyúlni. A hídfő alatti saruk és láncvégek kapták a korróziós kiképzést az elmúlt években rendesen: a 2013-as árvíznél betört a víz a horgonykamrákba, és két napig szivattyúztak, addig ázott minden. Most amit lehetett, kezeltek korrózióvédő felülettel, megoldották a szellőzést, és mérik a páratartalmat, hogy az évszázados alkatrészek jól bírják a hátralévő időt.

Kimászunk a horgonykamra mélyéről, és elindulunk a hídon a pillérek felé. Mint megtudjuk, a kőoroszlánok fogászati kezelésen estek át, több kőfogukat ugyanis pótolni kellett. A hídtartó lánc felszíni végei egy fém „kutyaházba” – borítólemez alá – bújtak, így ellenállóbbak a kopással és az esővel szemben. Több új, korhű kandeláber és öntöttvas mellvédek kerültek fel a régi fotók alapján, de vannak modernebb elemek is: a díszvilágítás öklömnyi led fényforrásai egymás mellett sorakoznak a szerkezeten.

A láncon felmászást új rácskapu – ahogy a hídmester nevezi, Will Smith-kapu – próbálja megakadályozni, de aki túljutna rajta, hamar lebukik az új biztonsági szenzorok jelzései alapján. A horgonykamrában korábban is volt riasztó, Fazekas János egyszer a TEK-et is kihívta, mert valakik betörtek a helyiségbe. Szerencsére kiderült, hogy nem robbantani szándékozó terrorista, hanem csak egy kábelgyűjtögető csapat volt.

Odaérünk a pillérhez, ami mellett lelakatolt kis csapóajtón lehet lemászni a járdaszint alá. A hídmester feleleveníti, hogy korábban egy árus, aki a hídon árulta a képeit, olyan ügyesen vágta el a lakatot, hogy nem is látszott sérülés rajta, így egy darabig a csapóajtó alatti részt tudta áruraktárnak használni, amíg le nem bukott. Azóta jobban figyel a zárra.

Még nem tért vissza a régi koldus sem, aki azért vert tanyát a híd közepén, mert ott húzódik a kerülethatár, és ha az egyik kerület közteresei közeledtek felé, akkor csak pár lépés volt átsétálnia a másik kerületbe. A koldus is raktárnak használta egy darabig a hídszerkezetet: itt rejtette el mindennap a munkaeszközét, a mankóját. A hídmester emlékszik, hogy egyszer, amikor szólt neki, hogy a rendőrök egy baleset miatt le fogják zárni a hidat, a koldus a hóna alá kapta a mankót, és fürgén lekocogott a színről.

A pályaszint alá mászva a mintegy tíz méter hosszú kezelőjárdáról alulról is megvizsgálhatók a vékonyabb pályalemezek, valamint a vastag közműcsövek helye. A kőpillér üregében most tisztán láthatók a pályalemeztartó saruk, amik régebben teljesen el voltak rohadva. A felújítás előtt nagy nyomással próbálták megtisztítani őket, de amikor a vízsugár kimosta az egyik görgőt, gyorsan abbahagyták, nehogy megrogyjon a tartó.

Most tiszta, rozsdakezelt minden, és a szerkezetbe beépített kis tükrök segítik, hogy a vizsgálódó szem olyan helyekre is belásson, ahová korábban nem. Próbálnak a madárguanó ellen is kis fémtüskékkel védekezni, a felújításkor ugyanis négy köbméternyi galambszart takarítottak le a szerkezetről.

Mint megtudjuk, 20 tonna acélszerkezetet gyártottak le és építettek be: 94 darab útpályatáblát és 245 darab járdatáblát. 8000 darab szegecset cseréltek ki, ebből 7000-et a cserealkatrészekkel, 1000-et csak azért, mert önmagában cserélni kellett. 24 darab új függesztő orsó került be (ezek a függőleges elemek tartják a főláncra szerelve a pályatestet).

A Lánchíd felújítás előtti állapotáról készített videónkat itt lehet megnézni:

A Lánchidat legutóbb 34 éve újították fel. 2011-ben írt ki először pályázatot a BKK a híd és az alagút felújításának megtervezésére. 2014-re meglettek a tervek, 2019-ben, még Tarlós István főpolgármestersége alatt kiírták a kivitelezési tendert. A beérkezett ajánlatok olyan drágák voltak, hogy Tarlós visszadobta őket.

A következő hónapokban hiába gyúrták az árakat, a fővárosnak nem volt elég pénze a felújításra, ezért 2021 januárban, már Karácsony Gergely idején, eredménytelenné nyilvánították a pályázatot. Az akkor ősszel kiírt újabb pályázat már jóval kevesebb munkát tartalmazott, kimaradt belőle a várhegyi alagút és a pesti hídfő közúti–gyalogos aluljáró felújítása is.