Feljelentetést tettek szélsőjobboldaliak a Sziget azonos nemű csókos reklámfilmje miatt

2023. augusztus 14. – 14:13

Másolás

Vágólapra másolva

Közérdekű bejelentést tett a YouTube szolgáltatója, a Google Ireland ellen a szélsőjobboldali Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ), amiért a Sziget egyik reklámvideójában azonos nemű személyek csókolóznak – írja a Magyar Nemzet. Az NJSZ szerint a reklámtevékenység sérti a magyar alaptörvényt és a gyermekvédelmi/homofóbtörvényt is.

Ez utóbbi szerint „tilos az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

A feljelentők érvelése szerint az azonos neműek csókját is ábrázoló reklámvideó a YouTube-on kiskorúaknak is megjelent, amivel előttük népszerűsítik a homoszexualitást. Az NJSZ a Fogyasztóvédelmi Hatóságot kéri, hogy indítsanak hatósági eljárást a reklámok miatt, melyek szerintük jogsértőek.

A bejelentés még augusztus tizedikén történt, a fővárosi kormányhivatal arra azt válaszolta, hogy már hivatalból vizsgálatot indítottak, most pedig a bizonyítékokat gyűjtik.

A Sziget minden évben konfliktusba kerül a kormánnyal, amiért a szervezők megengedőbbek a homoszexualitással, mint amit a kormány kívánna. Bencsik András volt kommunista, jelenlegi fideszes megmondóember szerint például néhány év múlva elképzelhető lesz, hogy kötelező lesz a homoszexualitás a Szigeten, amit a bejáratnál egy csókkal kell majd bizonyítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!