Drágulhatnak az iskolai menzák, de sok múlik az önkormányzatokon

2023. augusztus 14. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig az élelmiszerárakkal párhuzamosan drágultak az iskolai menzák, a szeptembertől bevezetett árakról viszont még nem lehet biztosat mondani, mert abba az önkormányzatoknak is van beleszólásuk – erről beszélt Páger Zsolt, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke InfoRádiónak.

Páger szerint ahol az önkormányzat üzemelteti a közétkeztetést, ott azonnal jelentkeztek a piaci hatások, ahol viszont kiszervezett formában működik, ott szerződés függvénye, hogy a szolgáltató mikor tud áremelkedést érvényesíteni az önkormányzattal szemben.

Mint elmondta, a háromszori étkezés térítési díja átlagosan havonta 15-20 ezer forint lehet gyermekenként, de egy korábbi törvény értelmében a térítési díj legfeljebb a nyersanyagdíj értékének összege lehet, ami 35-40 százalék.

Így ha a rezsinövekedést és a munkaerő-drágulást is figyelembe vennénk, 50 ezer forintos összeggel kellene számolni havonta gyermekenként.

Páger Zsolt szerint viszont még mindig ez a legkedvezőbb árú étkeztetési megoldás.

Az alelnök kitért a közétkeztetésben előforduló élelmiszer-pazarlásra is; mint mondta, új módszert jelent a svédasztalos tálalás, ami egy dabasi gimnázium példájából indult ki. A módszer lényege, hogy a gyerekek maguk határozzák meg, hogy miből és mennyit szednek. Páger szerint a hagyományos közétkeztetésben az ételek 27 százaléka ment a „kukába”, míg a svédasztalos módszer a maradék felét megmentette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!