Tompos Márton: A Fudan alapítvány már több mint 6 milliárd közpénzt kapott, pedig se egyetem, se ingatlana nincs

2023. augusztus 12. – 11:37

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai Fudan Egyetem vagyonkezelő alapítvány több mint 6 milliárd forint közpénzt és négy ingatlant kapott, de nemcsak nem tudni, pontosan mit is csinálnak a támogatással, hanem még csak nem is övék a négy ingatlan – mondta Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese szombati Facebook-videójában.

Az eredeti törvény alapján az alapítvány 600 millió forintot és négy ingatlant kapott az államtól. Tompos azonban rámutat, hogy a négy ingatlan tulajdoni lapján látszik, hogy egyik sem az alapítványé: kettő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőé, kettő pedig a már megszűnt BMSK Zrt.-é.

A 2022-es beszámolón látszik, hogy nemcsak az említett 600 milliót kapták meg, hanem további 6 milliárd forintot is. Ez az a 6 milliárd lehet, amit az akkori Technológiai és Ipari Minisztérium ígért oda 2022 első negyedévében.

A kormánynak eredetileg tavaly december 31-ig kellett volna beszámolnia a beruházásról és költségekről, de két héttel a határidő előtt kitolták azt 2024 júniusára.

„Van tehát egy alapítvány, amely a törvényben előírt ingatlanokat nem kapta meg, ahhoz a nem létező egyetemhez, amelynek az üzemeltetésére létrejött, de extra 6 milliárdot igen, attól a kormánytól, amely szerint a projekt nincs napirenden”

– mondta Tompos.

A Mandiner hasonló kérdéseket tett tett fel az alapítványnak, de nekik válaszoltak is. Azt írták, hogy a 2021-ben az előkészítésre kapott forrásokat lekötötték, hogy megőrizzék értéküket, és megfelezték a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíját. Jelenleg az egyetemi curriculumra, illetve az akadémiai fejlesztésre fókuszálnak.

Azonban nem egészen egyértelmű, hogy az alapítvány pontosan mit is csinál – ahogy az sem, hogy hol. Vadai Ágnes írásban küldött kérdést az ügyészségnek arról, hogy mi is történik a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvánnyal, amit Polt Péter feljelentésként értékelt, és az V. kerületi rendőrség nyomozhat az ügyben.

Vadai azért érdeklődött az ügyben, mert Tompos július 10-i videója alapján a képviselő a korábbi, Márvány utcai székhelyén nyomát sem lelte az alapítványnak, és a recepción sem tudtak neki mondani semmit róla. Tompos az alapítványt amúgy sem ekkor, sem korábban nem találta meg a hivatalosan bejelentett székhelyén, a Kéthly Anna téren sem, februárban az is kiderült, hogy se emailcíme, se telefonszáma nincs a Fudan Egyetem alapítványának.

Az RTL-nek sem sikerült megtalálnia az alapítványt, és amikor Tusványoson Csák Jánost kulturális és innovációs minisztert, az alapítvány kuratóriumi elnökét megpróbálták erről megkérdezni, ő azt állította, hogy igenis ott van, majd felháborodva otthagyta a riportert, mert nem akarta Tusványosról kérdezni.

Pedig az alapítvány működő entitásnak tűnik, a fizetések mellett tavaly szeptemberben már kádercseréket is végrehajtottak ott. Így lett Csák a kuratórium elnöke Palkovics László helyett, és így került be a kuratóriumba Szabó László, volt gyógyszeriparért felelős miniszteri biztos is, aki korábban a Mediaworksöt vezette, amíg Rogán Antal el nem küldte. Mindez ugyanakkor nem ad okot az alapítvány létezésére, a Fudan Egyetem ugyanis az azt fenntartó szervezettel ellentétben nem létezik, és az azt övező politikai viták, meg az azt is érintő beruházási stop miatt nem úgy tűnik, hogy egyhamar fog, ha egyáltalán bármikor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!