Karácsony Gergely megállapodott a kormánnyal, mégis részt vesz az atlétikai világbajnokság megnyitóján

2023. augusztus 11. – 12:30

Másolás

Vágólapra másolva

A főpolgármester június 19-én az ATV híradójának azt mondta, ha a kormány nem tartja be a megállapodásukat, nem megy el a budapesti atlétikai vb megnyitójára. Péntek délelőtt saját Facebook-oldalán most azt írta: elfogadta Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökének meghívását, és mégis részt vesz a ceremónián.

Karácsony Gergely a Városházán fogadta Sebastian Coe-t, és a találkozó után azt írta:

„Örömmel mondhattam: eleget teszek a meghívásnak.

Tegnap éjszaka ugyanis lezárultak azok a tárgyalások, amelyek az atlétikai világbajnokság megrendezésének feltételeit tartalmazó Főváros-kormány megállapodás érvényre juttatását célozták” – fogalmazott posztjában Karácsony Gergely.

Mint írta, a 2019 végén megkötött megállapodás lényege az volt, hogy az atlétikai világbajnokság ne csak egy stadionépítés és egy egyszeri sportesemény legyen, hanem olyan városfejlesztés része, amely egy egészségesebb Budapestet eredményez. „Ebben többek között azt vállalta, hogy Ferencvárosban a tömegsport céljait szolgáló sportpark épül, hogy öt éven keresztül évente 10 milliárd forint fejlesztési támogatást kapnak a kerületi egészségügyi intézmények, illetve ebből működtethetjük a fővárosi CT/MR programot. A megállapodás teljesítése 2022-től felfüggesztésre került. Nem tehettem mást, mint hogy visszavontam támogatásomat a rendezvénytől.”

Karácsony most arról számolt be, hogy tegnap éjszaka Gulyás Gergely miniszter a miniszterelnök felhatalmazásával írásban is megerősítette, hogy a kormány betartja a megállapodást, és azoknál a projekteknél, ahol félbemaradtak a beruházások, soron kívül megkötik majd a szükséges szerződéseket, és a megállapodásból hátralévő keret felosztásáról pedig szakmai egyeztetések kezdődnek.

A főpolgármester ezután köszönetet mondott Gulyás Gergelynek és a vb-t szervező bizottság társelnökének, Fürjes Balázsnak, majd azt írta:

„Nem vagyok naiv. Pontosan tudom, hogy rengeteget kell még küzdenünk, hogy ezek a források valóban meg is érkezzenek.

Azt is tudom, hogy a választásig tartó egy évben a kormányoldal minden eszközzel sanyargatni fogja a várost és a városvezetést. Budapestnek és Magyarországnak azonban az az érdeke, hogy ha már belevágtunk, akkor legyen sikeres a világbajokság. És legyen egészségesebb város Budapest!”

A budapesti atlétikai világbajnokság megnyitóünnepsége augusztus 19-én 18.15-tól kezdődik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!