Már 160 milliónyi Elf Bart foglaltak le a hatóságok, a GVH most egy szlovák webshopot bírságolt meg

2023. augusztus 7. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

A GVH a maximálisan kiróható csaknem 40 millió forintos bírsággal sújtott egy szlovák webáruházat, amiért megtévesztően azt sugallta, hogy legálisan rendelhetők tőle Magyarországra e-cigaretta és Elf Bar termékek – írja a Gazdasági Versenyhivatal hétfői közleménye alapján az MTI.

Az Elf Bar egy többféle ízben kapható, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz. Tavaly mi is írtunk arról, hogy mit tudunk róla, mit nem, és arról, hogy milyen káros hatásai vannak, lehetnek.

A GVH tavaly nyáron két szlovák webáruházzal szemben indított vizsgálatot, amik e-cigarettákat, illetve Elf Bar termékeket forgalmaztak magyar nyelvű weboldalaikon. A versenyhatóság az ideiglenes intézkedés eszközével élve azonnal elrendelte a webáruházak lekapcsolását az ügyek lezárulásáig. Az eljárások közül az első tavaly év végén a lehető legmagasabb bírság kiszabásával végződött, míg a másik webáruház ügyében most született döntés. A vizsgálat feltárta, hogy a vállalkozás szintén megtévesztően keltette a magyar fogyasztókban azt a benyomást, hogy termékei jogszerűen forgalmazhatók.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke szerint „a cég egyértelmű ágazati szabályokat és forgalmazási tilalmakat sértett meg, ráadásul a magatartása részben gyermekeket és fiatalkorúakat – vagyis sérülékenyebb fogyasztói kört – célzott meg, arról nem beszélve, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása szerint a szóban forgó termékek egészségkárosító hatásúak lehetnek”.

A GVH Versenytanácsa a kiszabható maximális bírságot, 38,7 millió forintot rótt ki a szlovákiai Párkányban bejegyzett Bensons Europe s.r.o.-ra. A vállalkozás egyébként már az eljárás során is 3 millió forintos bírságot „gyűjtött be”, mert többszöri felhívásra sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, amivel akadályozta a hatósági munkát. A GVH a vizsgálat során azért is szankcionálta a céget, mert az az ideiglenes intézkedést megkerülve, a Magyarországon lekapcsolt tárhelyről egy másik szolgáltatóhoz átirányítva folytatta tovább a webáruház működtetését. A hatóság emiatt mind a vállalkozásra, mind annak ügyvezetőjére naponta növekvő mértékű végrehajtási bírságot szabott ki, ennek hatására a cég végül leállította a honlapot.

A közleményben Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke arról beszélt, hogy „a NAV szigorúan ellenőrzi az Elf Bar illegális kereskedelmét, és eddig több száz akciót is szervezett, hogy a speciális dohánygyártmányt kiszűrje a piacról. Az eddigi eredmények mérlege több mint 160 millió forintnyi lefoglalt áru és 20 millió forint bírság.”

Bíró Marcell, az SZTFH elnöke azt mondta, hogy „a fiatalkorúak egészségének a védelmére hozták létre a tavalyi iskolakezdésre (…) az Elf Bar ellenes koalíciót. A szigorú, összehangolt fellépésnek köszönhetően az iskolák és közintézmények környékéről sikerült kiszorítani ezt az illegális tevékenységet, de az online térben még hatékonyabb, további sikeres akciókban érdekeltek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!