Pénzt kérnek Aligán a templomba igyekvőktől, mert ott van egy NER-ingatlan

2023. augusztus 7. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva

„Nemrég háromezer forintjába került a családunknak, hogy részt vehessünk a vasárnapi istentiszteleten” – mondta a balatonvilágosi képviselő-testület rendkívüli ülésén Irénke néni, aki minden nyarat a ma Balatonvilágoshoz tartozó Balatonaligán tölt. A templom jelenleg nincs elzárva, de annak, aki autóval parkolna ott, fizetnie kell – írja a Népszava.

A reformátusok és evangélikusok által használt vöröskő templomot csak a magaspartról a tóhoz vezető szerpentinről lehet megközelíteni, amelyik út áthalad a Kádár-rendszer pártelitjének korábbi nyaralója, a Club Aliga területén, amit megvett a Pro-Mot Kft. A cég tulajdonosa az elmúlt időszakban többször változott: a Mészáros–Tiborcz érdekeltségű Appeninn Nyrt.-től előbb Jellinek Dánielhez, majd tavaly március óta a NER-es Balázs Attila érdekeltségébe került.

A cég a Balaton egyik legértékesebb ingatlanán komoly állami támogatással – a kormány 10 milliárd forintot ítélt meg a cégnek, ráadásul nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a projektet, mentesítve ezzel a Balaton-törvény és a helyi szabályozás előírásai alól – luxusüdülő-komplexumot akar kialakítani.

A Népszava helyi informátora arról beszélt, hogy a templom és környéke ugyan a református egyházé, megközelíteni viszont csak a Club Aligán keresztül lehet. Az önkormányzattal kötött megállapodás alapján a Club Aligán ingyen át lehet hajtani, de 15 percnél hosszabb tartózkodás esetén óránként 600 forint a parkolási díj. Mivel az istentisztelet általában hosszabb egy óránál, 1200 forint autónként a parkolási díj.

A polgármester a helyiek szerint azt javasolta, hogy hagyják egy kicsit távolabb az autót, és sétáljanak le a templomhoz. Ezzel nem is lenne akkora baj, ha a nagy autóforgalmat bonyolító szerpentinen lévő járda nem lenne ramaty állapotban – ez az opció az idősebb embereknek nem igazán komfortos.

A Népszava elérte Balázs Attilát, aki azt mondta a lapnak: amennyiben az egyházak igazolják, hogy valaki istentiszteletre érkezett vagy azon vett részt, akkor az igazolással rendelkezőknek minden további feltétel nélkül biztosítják az ingyenes behajtást és parkolást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!