Hódmezővásárhely volt a szombati vihar legnagyobb áldozata

2023. augusztus 6. – 08:03

Hódmezővásárhely volt a szombati vihar legnagyobb áldozata
Fotó: MTI / Donka Ferenc

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délután a legmagasabb, piros riasztást adta ki Csongrád-Csanád és Békés vármegyék területére, az Alföldön és az Északi-középhegységben is többfelé lecsaptak a heves viharok, amelyeket félelmetes szélvihar, felhőszakadás és jégeső is kísért.

A vihar délen lépett be az országba, Csongrád-Csanádba vármegyében délután négy óra után érkezett meg erős széllel, villámlással és dörgéssel. A leglátványosabb pusztítást Hódmezővásárhelyen végezte, ahol a szél hatalmas fákat döntött ki és háztetőket bontott, a leszakadó faágak villanykábeleket szakítottak le, és autókra is ráestek. A vasútvillamos közlekedése is leállt. A Katasztrófavédelem másfél óra alatt 180 bejelentést kapott a városból és a környékéről. Negyedóra alatt 12 mm csapadék esett, a környéken látványos peremfelhők alakultak ki.

A vihar ezután északi irányban vonult tovább, és az NB I borsodi rangadóját is elérte, ahol a Mezőkövesd–Diósgyőr meccset kezdetben szakadó esőben játszották, de a Magyar Nemzet beszámolója szerint félidőben már „akkora víz állt a pályán, hogy Vad II István játékvezető hiába ejtette le a labdát a pálya több pontján, az egyszer sem pattant fel”. Egyórás esőszünetet rendeltek el, a folytatás után a Diósgyőr 4-2-re nyerte a meccset.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!