A 81 éves Ildikó néni éjjel taxizik, kiosztja a szemtelen utast, és ha muszáj, még ütni is nagyot tud

Amikor húsz év után Mihályi Ildikó otthagyta a teherautó-sofőrködést, és 1985-ben beült a taxistársától vásárolt Volgába, egy csapásra ismertté vált Győrben, és ettől fogva még tíz évig ő volt a megyeszékhely egyetlen női taxisa. Utána egy Fiatot, majd egy 123-as Mercedest tett városszerte ikonikussá. Akik például a mai Széchenyi István Egyetem elődjét jelentő műszaki főiskolára (a KTMF-be) jártak, sokszor ültek ebben a Merciben az őket szóval tartó Ildi néni mellett, és még ma is felhívja őt egyik-másik volt egyetemi hallgató a régi számon, ha taxira van szüksége.

Itt a taxiban nem lehet az ember ijedős

Amikor a diszkóélet dübörgött, másról is ismertté vált a drogozó fiataloktól idegenkedő taxis: elterjedt róla egyes körökben, hogy verekedős. Pedig csak egyszer ütött.

„Ezek a gyűrűk azért vannak a kezemen, mert a boxert tiltja a törvény” – mondja az az idős hölgy, aki magát békésnek tartja, de hatvanéves korában egy harmincas férfit kénytelen volt képen vágni. „A pasas először a kormányhoz nyúlkált, majd a lábam közé” – tárja fel az okot, aminek az lett még a folytatása, hogy pár nap múlva a férfi ismerősei odagyűltek köré, és kérdőre vonták, mert barátjuk „elpanaszolta nekik, hogy az Ildi néni megverte. Megmondtam: ha nem viselkedtek, titeket is megpofozlak. Itt a taxiban nem lehet az ember ijedős”.

„Ne tudják meg, hogy harmincnyolc év alatt mennyi ajánlatot kaptam részeg férfiaktól ebben a kocsiban” – mesél a munkájának árnyoldaláról Ildi néni. Egyébként jól kijön a részegekkel, és ha valaki például rosszul van, akkor ő szívesen megáll négyszer-ötször is. Mindennek pedig az az előzménye, hogy az alatt a húsz év alatt, amíg tehersofőr volt, megedződött az állami vállalatoknál.

„Volt olyan igazgatóm, aki olyan részeg volt, hogy kiszállt, és arccal előredőlt a pocsolyába.”

Ha egy ilyen utastól manapság ajánlatot kap, akkor úgy véli: nem érdemes az illető pályáján játszani és elküldeni melegebb éghajlatra. „Mindig azt mondom: nézze, uram, most be vagyok ide osztva, nem szállhatok ki a kocsiból, de ha akar, majd hívjon fel, itt a telefonszámom. Ilyenkor soha többé nem látom az illetőt.”

„Lombos elvtárs, rövid leszek” – közölte az első titkárral

Azt már kitalálhatták, hogy 62 évvel ezelőtt sem az akkor bevált „női” pályákat látta maga előtt, amikor a jogosítványát megszerezte a mindenütt sofőri állásért kilincselő, édesanyját kétévesen elvesztő és az országosan is jegyzett Kazinczy Ferenc Gimnáziumban érettségizett Mihályi Ildikó. Nem sok 20-22 éves lány kívánkozott ekkoriban benzingőzös munkakörbe, és el is repültek a 60-as évek úgy, hogy ő volt a város egyetlen női tehersofőrje (valamivel később a Volánnál és a vagongyárban dolgozott sofőrként egy-egy nő).

Először nem akarták felvenni, elképzelhetetlennek tartották ezt akkoriban, ő viszont imádott vezetni, ezért is szerzett jogosítványt, és akkoriban a legtöbb ember még csak hivatásos sofőrként ülhetett volán mögé.

Négy évig dolgozott irodában, aztán egy hónapig üldözte Lombos Ferencet, az MSZMP megyei első titkárát (aki utána 1966-tól 1985-ig megyei tanácselnök volt). „Addig ültem az előszobájában, amíg be nem engedtek hozzá. Nézett rám nagy szemekkel, mondom: »Lombos elvtárs, rövid leszek, engem nem vesznek fel sehová sofőrnek, pedig itt a jogosítványom«. Behívatta a személyi titkárát, egy héten belül a Volánhoz tettek.”

Több helyen dolgozott, a végén a GYÁÉV-nál, a hajdani megyei építő vállalatnál volt sofőr, végül otthagyta a vállalatot, és beült a taxiba – számol be máig tartó karrierjéről.

„Ennek harmincnyolc éve, és most ezt a jogosítványt nézze meg! Kevés ember tud ilyet fölmutatni” – tartja elénk az irat hátlapját tizenkét kitöltött kategóriával.

Vagyis Ildi néni vezethet motort, kisbuszt, kamiont, sőt még traktort is.

Nem tartozik már taxitársaság kötelékébe, úgynevezett: „mezítlábas” sofőr, aki régi, híres benzinzabáló Dacia Loganjától is megvált nemrég, és egy 1600-as Seat Alteát egymást váltva vezetnek kollégájával. Ildi néni a vasútállomáson rakja le éjjel a kocsit, majd maga is taxival megy haza.

Rám fél órát is vár az utas

A korosabb taxisokkal jól elbeszélget, a fiatalokkal már nemigen akad közös témája. Páran irigykednek – mondja –, mert látják, hogy néha egy-egy utas fél órát is vár rá.

Mihályi Ildikó szerint három dologgal lehet utast fogni. Az egyik a tisztességes tarifa, a másik, ha a vezető szót tud érteni az utassal, a harmadik meg, ha percre pontosan ott van a megbeszélt helyen. De azért – fűzi hozzá ehhez – neki is ugyanúgy meg kell küzdeni minden forintért.

„Azért csinálom, mert a nyugdíjam nem éri el a százezer forintot, és csak a rezsire elég. Élnem kell, és néha egyetlen utasom sincs egész nap.”

Hétköznap van nála az autó, és késő délutántól vezet. Napközben büntetésként élné meg ezt, mert gyűlöli a csúcsforgalmat.

A Dunántúlra nem kell GPS

Telefonjában ott van az útvonaltervező, de soha nem nézegeti. „A múltkor egy utas elém rakta a telefonját, be volt kapcsolva rajta a GPS. Egyszer csak vége lett az útnak, és ha nem figyelek, kikötünk a felázott szántóföldön. Haragban vagyok a GPS-szel” – mondja. Győr-Moson-Sopronban, de még a Dunántúlon is elboldogul, az más kérdés, hogy egy-két éve Nyíregyházáról jött haza, és elkeveredett. A benzinkútnál rendőrök álltak, tőlük kérdezte meg, hol a 4-es főút.

Ha már a technikánál tartunk: Mihályi Ildikót próba elé állította az új szabályozás, mivel öt éve kötelező megszerezniük a sofőröknek a taxisvizsgát. Mint mondja, az előzőnél ez még könnyen ment, de idén számítógépen vizsgáztak. Hetedik nekifutásra kapta meg az engedélyt, több idős kollégája el is vérzett.

„A lényeg, hogy megszereztem a vizsgát. Ennyi idősen nem kell még engem leírni.”

Éjjel kettőkor hazamegyek, és jól megebédelek

Az idős emberek többsége sokra értékeli a délutáni pihenőt, ezzel Ildi néni sincs másképp. Igaz, ő azért fekszik le olyankor, mert éjjel vezet. A napirendje így fest.

Délután öttől vezet. A forgalma mindennap változó, de azt állítja, az utasok száma visszaesett. Este már hattól hívogatják az utasok, vezet ilyenkor éjjel egyig-kettőig. Otthon nem alszik el rögtön, éjjel kettő körül „ebédel”, sorozatokat néz, aztán alszik délig. Egy kicsit rendezkedik otthon, mosogat, tévézik, majd délután négyig visszafekszik, a telefont kikapcsolja.

Amikor felvetjük neki, amit az utasoktól hallottunk, hogy állítólag túl lassan megy, egyesek szerint negyvennel szeret haladni, rázza a fejét. „A negyven az túlzás, ötvennel megyek, mert nincs szükségem arra, hogy fölírjon a rendőr” – tagadja a róla terjedő alaptalan híreket Mihályi Ildikó. Aztán hozzáteszi: ha egy utasnak például a kórházba kell rohannia, akkor bizony rálép a gázra, de az igaz, hogy máskor tartja a higgadt tempót.

A kerékcsere nem gond

Ha mindent egybevetünk, jelent-e bármiben is számára hátrányt a kora? – kérdezzük tovább. Meg tudja-e például még tanulni az egyre okosabb autók gombjait, kifognak-e rajta az alkatrészek, tud-e még kereket cserélni?

„A kocsikat ismerem, messziről is megmondom a típusaikat. Szerelő nem vagyok, de megállapítom, ha a kuplunggal van baj. Pótolni a hűtőfolyadékot, olajszintet nézni, kereket cserélni – ezek mennek.”

A múltkor azért kellett szerelőhöz mennie, mert valaki rosszul csukta be a taxi ajtaját, és az nem záródott be: „az oldalsó lyukon kellett volna benyúlni, tudtam is, hogy hol a gond, de a műkörmeim útban voltak”.

Értékeire egyre jobban figyelnie kell, a tárcáját kénytelen máshová tenni, mint régen, mert elcsenték. Összességében – lekopogja – tud magára vigyázni. Akiről már tudja, hogy nem fizet, attól előre kéri a pénzt.

Partnerem volt, van, és mindig is lesz

Mihályi Ildikó egy dologban bizonyosan meghazudtolja életkorát: meglehetősen nyíltan beszél a szerelemről. Nagyon sok embert ismert meg, volt, akinek a lakásában is járt, de amint hangsúlyozza: igényes és válogatós nő volt világ életében.

Három évig éltek házasságban a férjével a hetvenes évek elején, ami sajnos nem szépen végződött. A leghosszabb kapcsolata húsz év volt, „taxisokkal és főnökökkel soha nem kezdtem, az egyéjszakás kalandokat pedig nem nekem találták ki”, de mindig volt, mindig lesz is partnere – közli mosolyogva.

„A nálam valamivel fiatalabbakat szeretem, mert a nyolcvanéves férfiak már sok mindenre nem képesek. A fiatal negyvenesekkel sem tudok mit kezdeni, de a tíz-tizenöt év az én koromban már nem számít korkülönbségnek. Csak azt tudom, hogy férjhez nem megyek újra” – szögezi le.

És meddig fog taxit vezetni? – tesszük fel a kérdést. „Öt évre szereztem vizsgát, ez lesz az utolsó” – válaszolja Mihályi Ildikó, aki eszerint legkésőbb 86 évesen szeretné lezárni sok évtizedes pályafutását a volán mögött.